Kicsit motorozgattunk még az utolsó napon, felkerestünk egy-két barlangot, meg hegyet. A kilátás pazar ezekről a helyekről. és mivel mészkősziklák, a cseppkőbarlangok is csodaszépek.

A kedvenc foglalatosságunk továbbra is a minél autenktikusabb, és főleg este kinyitó piacok felkutatása, és ott a vacsora beszerzése. Az utolsó estén annyira messzire mentünk ebben a témában, hogy sikerült 200ft-ért zacskós zöld curry-t venni. És finom volt! Ezt már nem fogjuk tudni alulmúlni. Nem is akarjuk, már szinte szégyelltem odaadni érte a 20 thai baht-ot. Az egész vacsora kettőnknek 900 ft volt. A zacskó meg a PET paöack egyébként óriásprobléma Thaiföldön, a nylonzacskót is beteszik további zacskóba, és a tisztított vizet is PET palackban adják..mi ezt úgy védjük ki, hogy tudjuk thaiul: -"ne tedd bele zacskóba!", illetve egy nagy kulacsba vételezzük a tisztított vizet. A hiànyzó àsvànyi anyagokat gyümölcszabálással igyekszünk pótolni.

Újra minibusszal küzdöttünk le 200 km-t Hua hin-ig, ami 4 órába telt, de valahogy nem volt nagyon fárasztó. Ebben a tengerparti üdülőövezetben rengetegen vannak európaiak is.. Mióta megjöttünk Hua hin-be, nem telik el 100m, hogy ne látnánk egy fehér arcot. Még a Wikipédia is megemlíti, hogy skandináv nyugdíjasok előszeretettel vásárolnak itt ingatlant, a zord telet átvészelendő. Amit értünk is, meg nem is: nyilván ez itt maga a földi paradicsom egy svéd télhez képest, de hemzsegnek a hatalmas medúzák a part közelében, és 20-50km-t kell menni egy igazán szép helyig (pl. nemzeti park). Ezen kívül minden thai pozitívum  jelen van: sok piac, sok étterem, tenger gyümölcsei mindenhol, remek időjárás, kedves emberek, nagy forgalom :)), de más, számunkra izgalmas dolog nem nagyon van itt, ezért is béreltünk egy robogót egész ittlétünkre, és azzal fedezzük fel a környéket. A snorkelezésről/búvárkodásról sajnos le kell mondanunk, mert az Andamán-tenger egy pocsolya----> egy francia srác, akivel jót dumáltunk, és Komodón van búváriskolája, elmondta nekünk, hogy ebben az öbölben sehol nincs 40 m mély a víz, a látótávolság pedig konvergál a gyékényesi tóéval, azaz közel nulla. Nekem kezdő búvárként ez nagyon fontos lenne, hogy lássak is valamit, meg amíg nem vagyok teljesen biztos magamban, ne kelljen még egyéb idegesítő dologgal is foglalkoznom.

Így alternatív programok után néztünk: elsőként elpöfögtünk egy mangrove-erdőbe, ahol fából ki van építve egy ösvény, hogy a jó munkásember ne gázoljon térdig a mocsárban. Kétféle mangrove fa is nő ott, az egyiknek óriási, míg a másiknak kisebb pányvázógyökerei vannak. Az erdőben levő víz az ún. brakkvíz, mely a tenger közelségének, valamint folyóvizeknek köszönhetően édes -és sós víz keveréke. Ebben nagyon sok rákfajta él. Ebböl sikerült hármat is lencsevégre kapni.
Közben pihenünk is sokat, illetve sikerült felfedezni a világ legjobb bevásárlóközpontját, ahol nagyon jó kifőzdék vannak. Minden ugyanannyiba kerül, mint az utcán, de mégsem a kipufogófüstben, 35 fokban, különböző, fel-alá rohangáló állatok társaságában kell megenni az ételt. Ide járunk nap, mint nap. Nagyon szeretjük, mert a thai, koreai és japán konyha is felvonultatja magát.

Egyik nap újra felkerekedtünk, és nyakunkba vettük a dzsungelt. Nyugati irányba robogtunk 60 km-t, már egész közel a burmai határhoz, hogy megnézhessünk egy vízesést. Mivel Thaiföldön itt a legnagyobb esélye annak, hogy belefuss egy elefántba, útközben sok helyen ki volt írva, hogy kell viselkedni, ha elefánttal találkozunk, de a rengeteg trágyán és csapáson kívül egyetlen ormányost sem láttunk, viszont három elég nagy kígyót is, sőt, az egyiket majdnem el is ütöttük, de időben visszafordult. Sajnos ezekről nem sikerült képet készíteni, mert egyrészt menet közben láttuk, másrészt piszok gyorsan iszkol ám egy kígyó, pedig ugye lába sincsen. De tudok szolgálni egy fotóval egy kisebb gyíkról, ami szintén sebesen tud száguldani, és egy hatalmas meztelencsigáról, ami már kevésbé :)).

A vízesés neve Pala-U, ami a Kaeng Krachan nemzeti parkban, és tényleg bent a dzsungel közepén talàlható. Ilyen sűrű erdőben még nem jártunk soha.

Maga a vízesés 16 lépcsős, de csak az ötödik szintig látogatható. Rögtön a bejáratnál rengeteg pillangó várt minket, amik a napos részeken később is ott tanyáztak. Aki rajong ezekért a szépséges élőlényekért, annak ez a hely maga a kánaán. Íme a "lepkegyűjtemény":

Egyre feljebb haladva minden egyes vízesés alatti medencénél pontyrajok vártak arra, hogy etessük őket. Eleinte ezt kihagytuk, de a felső szinten, ahol már meg is mártóztunk a meglepően hideg vízben (jéé, végre valami hideg itt, ami nem klíma vagy jég), a magunknak vett, banánlevélbe csomagolt kókusztejes ragacsos rizst banánnal a közepén szépen darabonként odaadogattuk nekik. Ezután olyan jó barátok lettünk velük, hogy szó szerint a Viki lábai előtt hevertek, és nem is tágítottak, ráadásul Viki még arra is rá tudta venni őket, hogy a két lábfeje közt átússzanak. Sőt, azt is megengedték, hogy a "tokájukat" megérintsük. Nagyon barátságos (vagy iinkább éhes?) állatok voltak. Ez is egy olyan élmény volt, ami miatt órákig fent maradtunk, és örömködtünk. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire közel kerülhetek halakhoz, bár nem is terveztem. Tilos horgászni, és sokan etetik is őket, így nyilván nincs félelmérzetük. Valamiért nem sikerül videót beágyazni, így itt a link:

www.youtube.com˛/watch?v=5zqGDmLsnfc

Hazafelé még beugrottunk egy óriási termekkel, és denevércsapatokkal bíró barlangba, mely megkoronázta a napunkat, ami kellett is, mivel Viki, amiért nem jött szembe 24 elefánt az úton, kicsit csalódott volt. Én is szívesen láttam volna bármelyik irányból, csak szembe ne jöjjön.

Ahogy korábban is írtam, ebben az országban mindenki csinál valamit. Itt mindenki biztonsági őr, sofőr, vagy kofa. És sok munkahely van, amit egyszerre többen is betöltenek. Olyan ez egy kicsit, mint a Kádár-korszak vége felé Magyarországon. Itt próbálom összegyűjteni, az elmúlt hetekben milyen érdekes pozíciókat láttunk. Már két hete itt vagyunk, így vannak napok, amikor nem sietünk, csak felmegyünk egy dombra, nézelődünk, lejövünk, ott is nézelődünk. Ez nem azt jelenti, hogy unnánk, csak a kezdeti kultúrsokkon vagyunk túl. Van időnk megfigyelni a részleteket is.

Tehát jöjjenek a fura foglalkozások:

1.: Zászlólengető: Ezeket az embereket drágább szállodák, és módosabb cégek alkalmazzák, akik nagy színes zászlókat lengetnek az utcán állva egész nap, hogy felhívják a figyelmet a helyre.

2.: Hotelnál füttyögő forgalomfelelős: Ők kint állnak a drágább hotelek előtt teljes harci díszben, és amint ki szeretne hajtani valaki az útra, rögtön heves sípolással, valamint egy lézerkarddal igyekszik megbénítani a forgalmat. Ezekből nem csak hoteleknél van sok, katonai létesítményeknél, repülőtereken, stb.

3: Bankajtó nyitogató asszisztens: Minden bank előtt áll egy figura, aki az összes ügyfél előtt kinyitja az ajtót. A magyar kollegákra abban hasonlít, hogy sorszámot is segít húzni.

4.: Motoros taxisofőr: Minekután az Ubert itt is betiltották, a Grab nevű alkalmazással lehet hívni őket, vagy csak egyszerűen leinteni, illetve odamenni hozzájuk. Narancssárga kukásmellényükről lehet felismerni őket.

5.: Minibusz sofőröket útközben ellenőrző ellenőr: Néha a hosszabb utakon ellenőrzőpontok vannak, ahol nem csak az utasok jegyeit, de a sofőrt is szigorúan ellenőrzik. Fusizásra esélyük sincs.

6.: Buszpályaudvari segítő munkatárs: eddig minden buszpályaudvaron azonnal elénkugrott legalább egy ember, és kérdezte, hova tartunk, majd azonnal el is igazított. 

7.: Vizibuszba beterelő ember: külön személyzete van a hajóállomásokon a "bkv"-nak: ők szólnak, amikor már lehet menni a hajóhoz, mert jön.

8.: Medúzakihalászó, majd megölő bácsi: Ez egy Hua hin-i jellegzetesség, a vendégekre való tekintettel: két ember hálóval sasol, és amint meglát a part közelében egy medúzát, rögvest kiveti rá a hálóját, majd kiteszi a partra megfulladni. Ezeknek az állatoknak nagyon fájdalmas a "csípésük", ezért ártalmatlanítják őket.

Egyelőre ennyi jutott eszembe, ha lesz még, bővítem a posztot.

Már örültem, hogy eljött ez a nap. Elhagytuk Bangkokot, a szmog és káosz fellegvárát. Nagyon sok dolog tetszik benne, szuper kaja, mindenhol piacok, jól szervezett tömegközlekedés, nyüzsgés éjjel-nappal, rengeteg buddhista templom, régi és új dolgok egy helyen. De a vidék, az csak vidék. A szállásadónkkal még jó hosszasan elbeszélgettünk munkáról, családról, buddhizmusról, stb. Ezután kivitt a buszpályaudvarra (Sai Tai Mai, alias Southern Bus Terminal). Nagyon rendes emberek ők.

Másnap a változatosság kedvéért, és éppen a sokszínűségük miatt, meg mert nem unjuk: két, egymáshoz közel fellelhető buddhista templomot látogattunk meg. Az elsőhöz rengeteg lépcső vitt fel, a lépcsők egy része egy sárkányalakú alagút alatt, félúton bent egy barlangban volt kialakítva a szentély, a "hegy" (170m, azért 0-ról nem kevés) tetején egy sztúpa volt, és egy szerzetes, akitől áldást kérhettek a hívek.

A fárasztó caplatás után a parkolóban kialakított kajáldák egyikében ettünk. Egyébként Thaiföldön azért van ennyi utcai "étterem", mert nem is nagyon főznek otthon, 3-500ft egy főétel, esznek 2x, 3x egy nap, és nem kell bíbelődni. És nincsenek (csak elvétve) péksütik, meg kenyér, ilyeneket nem fogyasztanak.

Hétfőn szinte egész nap dumáltunk egy francia csajjal, Jessie-vel, aki francia munkanélküli segélyen tengődik Ázsiában, ezt a tulajdonságát leszámítva egy nagyon szimpatikus lány, és mivel nem sietünk, nem nehezteltünk rá, hogy elherdáltuk a napunkat miatta.

Azért voltak többen is rajtunk kívül, de így is nagyon élvezetes volt fürödni a legfelső szinten. A rengeteg hal, mely a vízben lakik, előszeretettel veszi kezelésbe az ember vízbetett lábát. Eleinte csikiz és fura érzés, de aztán egészen meg lehet szokni.

Szerdán és csütörtökön különleges buddhista templomokat látogattunk meg, közben még mélyebbre àstuk magunkat Bangkok és környéke soha szűnni nem akaró forgalmába. Pénteken tigrisek seggét (!) fogdostuk, és két nagyon nem hétköznapi piacon voltunk.

Van több thaiföldi iroda, akik privàtabb túrákat ajànlanak. Na, mi nem velük mentünk, mert ennél talpraesettebbnek hisszük magunkat, viszont az ő programjukból merítettünk.

Elsőként a 'Teknősbéka templom'-hoz hajóztunk el. Ez a hely attól nem hétköznapi, hogy az udvarán van egy kisebb kert, melynek tavàban hemzsegnek a teknősök.

Mivel itt úgy tartják, hogy a teknős a hosszú élet, a bölcsesség, az erő és a kitartás szimbóluma, ezért gondoskodnak róluk és jól tartjàk őket. Olyannyira, hogy eledelt is lehet venni nekik, majd pàlcikával megetetni őket. Mi is îgy tettünk. Nagyon jó élmény volt. Az àllatok veszekedtek a falatokért, aranyhalak is voltak.

Csütörtökön úgy határoztunk, benézünk a Wat Phra Dhammakaya nevű buddhista komplexumba, ami 80 hektáron terül el, 1 négyzetkilóméteres a meditációs csarnoka és akár 1 milliò hívet is be tud fogadni EGYSZERRE! Ezelen a rendezvényeken a világbékéért meditàlnak. 'Word peace through inner peace' a mottójuk.

Nem is tudtuk, mire számítsunk, csak odamentünk taxival a buszpályaudvartól (a buszút 36km-es, de 3 óràs volt), és már jöttek is értünk kis golfkocsival, hogy körbevezethessenek a létesítményben. Át kellett öltöznünk fehér ruhàba, ami a tisztaságot jelképezi. Az első félórában filmeket vetítettek egy teremben, hogy mégis értse az ember, miről is szól ez az egész, hogy 48 éve kezdte el egyedül valaki, aki időközben meghalt, de annyira felnéztek rá és olyan mély benyomàst gyakorolt az emberekre, hogy a 2000-es évek elejére létrejött ez a gigantikus épületegyüttes.

Egy szerzetes és két önkéntes furikázott minket körbe, és közben mesélték-magyarázták a hely történetét és érdekességeit. Nem lehet szavakba önteni, milyen jó érzésekkel távoztunk onnan, és mennyire nem bántuk, hogy egy defektes bicikli sebességével értünk oda. Visszafelé szerencsére nem volt olyan vészes. Azzal szàmolni kell, hogy a 17 millió itt élő ember állandó mozgàsban van, így a végelàthatatlan dugók bármikor elérhetik az egyszeri utazót.

A pénteki napot pedig màr nagyon vártuk, hiszen még sosem taperoltuk tigrisek seggét, és nem voltunk még olyan piacon, ahol napi 6-szor egy vonat megy keresztül!

Megpróbàltunk koràn indulni, de a fent ismertetett viszonyok miatt 11-re értünk Amphawa nevű településre, ahol robogót szerettünk volna bérelni, és onnan indulva megnézni a látnivalókat, de erre sajnos nem volt lehetőség, így igénybe vettük egy helyi 'kedves segítő' szolgàlatait, aki elvitt a 20km-re élő tigrisekhez, majd vissza.

Az élmény csodàlatos volt. 30 tigris lakik azon a helyen, akik kölyökkoruk óta ott nevelkedtek, így 30cm-es botokkal -ami az 'idomàrjaik' kezében voltak- rendre lehetett inteni őket. Bementünk a nagy kifutóba, ahol 6 kifejlett példàny mászkált méltósàgteljesen. Az idomàrok fiatal (20-25éves) gyerekek voltak, mégis úgy bàntak a vadállatokkal, mintha csak a testvéreik lettek volna.

Többször odaengedtek a tigrisek mögé, hogy fotózkodjunk, én eléggé be voltam tojva, mégis egy csúcsragadozótól voltam karnyújtàsnyira. Viki meg legszívesebben a nyakàba ugrott volna a cuki cicàknak.Ezt az élményt nem felejtjük el, amíg élünk, amnyi szent!Azt olvastuk, ez az egyetlen hely, ahol nincsenek bedrogozva az állatok. Így még magasabb a félelem-faktor :-)). Játszottak, morogtak, ugràndoztak, hol egymással, hol az idomàrokkal. Minket néha üres tekintettel bàmultak, mint mikor várod az étteremben a rendelést, és a melletted ülőnek hamarabb hozzák, megindul a nyálelvàlasztàsod. Azért kordában tartották az indulatokat, még soha senkit nem támadtak meg.

Ahogy kijöttünk a kifutóból, brutàlisan elkezdett esni a monszuneső, ezért a többi jószágot egy fedett folyosóról nézegettük még egy kicsit, majd visszatértünk Amphawa-ba.

Amphawa arról híres, hogy hétvégente a rajta keresztülfolyó vízből, hajókról lehet ennivalót és ruhákat, mütyüröket venni. Úszó piacnak is becézik e helyet.

 Itt beültünk egy étterem-csónakba, majd ettünk egy jót.

Tovább kalandozunk Bangkokban, a világ legforróbb fővárosában. Hétfőn a közelben lévő buddhista templomokat látogattuk meg, kedden pedig elmentünk a szalagos varánuszokkal tarkított Lumpini parkba.

Engedjetek meg egy rövid kitérőt az elején: miért írom oda a posztok végére a napi kiadásokat? Ennek több oka is van: 1.: szeretném eloszlatni a kételyeket,miszerint egy távol-keleti nyaralást csak drágán lehet megoldani, úgy, hogy nem maradunk le semmiről, és csak szuper éttermekben lehet enni. 2.: a kis költségvetésű nyaralás nem feltétlen garasosság kérdése, szerintünk sokkal jobb így megélni egy-egy kultúrát, tömegközlekedve.És, mivel mi relatív hosszú távra tervezzük az utat, így jó tudni később visszaolvasva is, hogy mi mennyibe kerüt.

Tehát hétfőn elmentünk a környék 2 legszebb buddhista templomába.

Útközben persze belebotlottunk egy elég különleges piacba, ahol élő kígyókat, békákat is árultak, emberi fogyasztásra. Egy kicsi kígyó 50 ft volt, Chio haverom, aki nemrég járt itt, azt mondta, legközelebb azt visz hűtőmágnes helyett, hiszen olcsóbb :DDDDD.

Az első templom a Wat Bowonniwet Vihara nevű, mely az 1800-as években Ráma III király alatt épült. Mongkut herceg ebben a templomban vált apáttá 1836-ban, aki 1851-es megkoronázásáig maradt meg. A templom, a csedi(sztúpa), a kert az utolsó részletig nagyon szépen kidolgozott és karbantartott.

Sok thai (és kínai) jár ide, és pénzt meg ajándékokat hoznak Buddhának is, meg a szerzeteseknek is, akiknek nincs más bevételük. Ezen templomoknak van egy megfoghatatlan milliője, az ember hirtelen, megmagyarázhatatlanul megnyugszik, és egyfajta különös béke vesz erőt rajta. A templomban így üldögéltünk a szőnyegen (állni nem szabad, cipőt le kell venni), amikor megjelent egy szerzetes, és elkezdett előadást tartani a híveknek. Természetesen egy árva szót nem értettünk, habár igyekszem minél több thai szót és kifejezést megtanulni. Így is jól éreztük magunkat, majd elindultunk a következő templomhoz, ahol egy óriás buddhaszobor van.

Odafelémenet betértünk egy meglehetősen lepusztult kifőzdébe, ahol semmi sem volt angolul kiírva, és a néni sem tudott angolul, de sok helyi volt ott (ez itt is a nagy titok!) de sült rizst csirkével tudtam kérni thaiul, meg ott volt egy bácsi, aki segített fordítani, így a Vikinek is kértünk sültzöldség mixet főtt jázminrizzsel. Mindkét étel fenomenális volt! Ja bocs, azt ígértem, nem áradozom többet kajáról? Pedig tovább is van: az új hobbink a turmixok (jégkása?) reggelente, kókuszdió, mangó, ananász, guava, dinnyék, papaja, banán, stb.. ezen kívül napközben hámozott-szeletelt-jégbehűtött formában is fogyasztunk nem keveset, ma pedig frissen facsart madarinlevet is, meg kókuszdió levét is ittunk. Ezek általában 2-300 ft-ért kaphatóak. Az európai gyümölcsökkel max. a dinnyét tudom egy lapon említeni.

A második templomba érkezvén éppen a szerzetesek aznapi mantrázása fogadott minket, ami még érdekesebbé tette a látogatásunkat.

Én már próbálkoztam meditációval, és ez a közeg is nagyon megfelelő lehetne ehhez. Sok időt töltöttünk itt is, meglehetősen átszellemültünk. Volt egy nagyra becsült szerzetes bebalzsamozott holtteste is az egyik épületben, mely a trópusi klímának köszönhetően konzerválódott, és a helyiek egyfajta csodának tartják, de azt nem néztük meg.

Este még elmentünk egyet sétálni és enni, de a fáradtság hazaparancsolt minket, mielőtt elindulhattunk volna a vigalmi negyedbe tangás ladyboyokat összekeverni nőkkel. Sokszor szembetűnő, de olykor megdöbbentően kicsi  a különbség az igazi, meg a "fütyülős" nők között. Hiába na, ez is egy helyi jellegzetesség :)).

Kedden elhatároztuk, hogy ismét hardcore módba kapcsolunk, és belevetjük magunkat a helyi tömegközlekedés finomságaiba, így jutottunk el a felhőkarcolókkal körülvett Lumpini parkba a klíma nélküli 15-ös busszal,

ahol már vártak minket a varjak, ismeretlen madarak és szalagos varánuszok. Az eljutás egyszerű, de kalandos volt, nagyon felhős volt az ég, a hőérzet 40 fok, a forgalom is elég brutális volt, így mire odaértünk, én már úgy éreztem magam, mint a tápiószecsői gányul javított bekötőút aszfaltja augusztusban: el akartam olvadni. A park kellemesebb levegője és klímája ellenére kellett egy fél óra (meg egy ananász és egy ismeretlen kókusztejes, édes-sós süti),

mire magamhoz tértem.( Nem fehér embernek való ez, de mi lehet itt márcusban, a forró évszakban?? )

A parkban nem kevés gyík lakik, pedig 3 évvel ezelőtt 200 db-ot elszállítottak valami számukra jobb helyre. Ilyen is csak itt lehetséges: egy szuper park tavakkal, meg varánuszokkal, egy kis oázis a betondzsungel közepén. És ez a betondzsungel csak nő és nő.

Ingyenes szabadtéri konditerem is van itt részletes rajzokkal, leírásokkal, melyik izomcsoportra hat egy-egy gép, hogy kell használni,stb. Nekik is ugrottam egy fél órára, szükségem volt egy kis aktívabb testmozgásra, hiába gyaloglunk sokat. Ezután még egy darabig figyelgettük a gyíkokat, majd a park bejáratánál ettünk egy nagyon jó erős levest, ami furamód irtó jól esett  a hőségben. Valamit tudnak ezek a thaiok!

Felszálltunk a klíma által jégbe hűtött magasvasútra, miután kicsodálkoztuk magunkat a forgalom sűrűségén, és elmentünk vele a hajóállomásig, hogy a szokásos módon hazahajózzunk. Sok ország mérföldekkel van lemaradva az utak efféle tehermentesítése terén. A jegy megvásárlása pofonegyszerű: csak rá kell nyomni az automata érintőképernyőjén a célállomásra, és bedobni az összeget, kapsz egy kártyát, ami beenged a sorompón, és kienged az adott állomáson. A díj a megtett távolság függvényében változik. A mi esetünkben 4 megállóra 300ft volt fejenként.

A hajóállomáshoz közeledve ismét árusok hada volt az út mellett, így kénytelenek voltunk mandarinlevet, valamint külünböző kókusztejes sütiket vásárolni. A közelben volt egy 20 éve félbehagyott felhőkarcoló, és egy buddhista templom is, ezek elegye és kontrasztja újbóli szájtátogatásra ösztönzött minket.

Hazatérve még ettünk a szállásadónkál, aki annyira jó arc, hogy beengedett a konyhába, hogy láhassuk, hogy készíti el ezeket az ízletes fogásokat, amiket esténként náluk eszünk meg. Családtagként bánnak velünk, már annyi plusz "szolgáltatást" kaptunk, hogy a pofámról sül le a bőr, amiért ennyi minden kapunk, a 9 nap ára pedig egy, mo-i  közepes szállodai egy éjszaka árának felel meg....kezdünk belejönni az ittlétbe...foly.köv.

Eredetileg a tegnapi posztba akartam beleírni a mait is, de annyi szépet sikerült fotózni, hogy ez megér egy külön  bejegyzést. Aki ezután sem unja még a pillangós -és egyéb képeket, szívesen megosztom vele a dropbox könyvtárat, illetve nézzétek a youtube csatornámat, mert oda is töltögetek fel videókat.

-Egy kis szösszenet a beszámoló előtt:

Ma 2 rendőrt láttunk, mindketten érdekesen viselkedtek: az egyik motorral volt, és a megàllni tilos zónàra 10cm-re rálógó kocsikat (2db-ot) bilincselt meg, a kerékbilincseket a robogójából varázsolta elő.A màsik pedig, amíg vártunk a hazafelé tartó buszra, kipattant a kocsiból, odament egy random archoz meg a csajàhoz, szó nélkül magától átkutatta a tàskàjukat, megnézte a papírjaikat, majd elhajtott....-

Ma a vilàg legnagyobb piacàn jàrtunk, egy klimatizàlt expressz busszal (igen, Ázsia expressz :-)), egy bkv jegy àràért, ketten. Annyira hideg volt a buszon, hogy visszafele inkább a klíma nélkülivel jöttünk 160ft-ért, mert a vesém leesett a hidegtől a 25 perces úton. Ezek irdatlanul toljàk a klímàt mindenhol, most màr értem, miért vannak pulcsiban. A piacon elsősorban az àllatos részt néztük meg, sajnos nem tűnt minden jószàg nagyon boldognak, kivéve a halakat, meg a papagàjokat, meg a sündisznókat, kígyókat, leguànokat, szurikátákat... A sziámi harcos halaknak külön többszâz nm-es területük volt, ebben a thaiok a legjobbak..És még párbajoztatják is őket..miután kihüledeztük magunkat a fajokon, méreteken és mennyiségeken, egy parkon keresztül átmentünk a pillangóparkhoz, ahol sikerült nagyon szép fotókat készíteni. És akkor jöjjenek a képek!

 most pedig a pillangók, és egy-két, a parkban élő madár:

A falevélnek látszó izé az a kettővel az utolsó előtti képen làtható lepke!

Este a szokàsos kajapornó, màr le se fényképezem, és nem àradozom többet, itt nem lehet rosszat enni. Napközben mangó, kókuszdió, mangó smoothie volt, meg papaja salàta (5 db csilivel), este meg panang curry, valamint thai édes bazsalikomos ràk.

Az egész napos költésünk az 5000ft-ot se érte el. Lassan kimegyünk este is, de mindig annyira elfàradunk a sok gyaloglàsban, hogy nincs kedvünk kimenni.

Mióta itt vagyunk, hivatalosan is tél van Bangkokban. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet akár a 20 fokot is elérheti, napközben 32-34 fok van.. Az eső is néha esik, de inkább csak esténként.A thaiok sokan hosszúnadrágban, és hosszúujjú pulóverben vannak (láttam pufajkát is!). Mi tovább folytatjuk a vízi- és sima buszos városnézést, szombaton a Wat Arun-t (Temple of Dawn), és az egyik virágpiacot, vasárnap a világ legnagyobb piacát (Chatuchak), és az a körül elhelyezkedő parkokat néztük meg.

A Wat Arun-hoz újra vízibusszal érkeztünk, éppen elkaptuk, Viki alig tudott rálépni a fedélzetre, mert már mozgásban volt a hajó :-)). A megálló összetéveszthetetlen, mert a templom majdnem a parton van.

Belépni csak fedett vállakkal-térdekkel-keblekkel lehet, ezt olyannyira szigorúan veszik, hogy a biztonsági őrök hangos sípszóval figyelmeztetik a renitenseket, akik Buddhát nem tisztelve kivillantják testrészeiket egy fotó erejéig, majd addig nem tágítanak, míg a fotót ki nem törlik a telefonból. Zömmel kínai a turisták összetétele. Maga a templom csodálatos,kb. 300 éves, apró mozaikokkal készült, részletességgel megmunkált, nemrég felújított. Van benne khmer, kínai és hindu építészeti stílus, a tornyok (prangok) legmagasabbika a 80m-t is eléri. Ezek körül kínai stílusú pavilonok vannak, és a kert is nagyon szép, a kollegát is lefotóztam, ő így védekezett a tél ellen:

A díszítést porcelànból és tengeri kagylókból készítetrék, melyek a Bangkokból Kínába tartó hajók ballasztanyagaként szolgált anno. A tornyok làbànál katonák àllnak, de vannak feljebb hindu 3 fejű-ormànyú elefántok is.

Lenyűgöző a látvàny, de 1,5-2 óra múltán már elkezdtünk olvadozni -és éhezni- a bangkoki télben, így a templomudvar mögé mentünk, élelem után kutatva. Találtunk is egy kifőzde jellegű helyet, ahol 700ft-ért nagyon finomat ettünk, ketten.

Ezután feltöltődve átkompoztunk a folyó túlpartjára (40ft/fő), hogy 10 perces sétával megérkezhessünk a virágpiacra. Ilyen szépségeket lehet kapni, elsősorban Buddha javára, de csokros virágok is vannak, illetve tettem fel egy videót a youtube-ra is, azt vmiért nem engedi belinkelni.

Majd visszahajóztunk a szálláshoz, ahol életünk eddigi legfinomabb pad thai-ját fogyasztottuk el egy Chang sör kíséretében.

A kezdeti jetlag-et lassan legyőzve nekilátunk Bangkok meghódításának.Mivel nem ez az első alkalom, hogy itt vagyunk, ezért a Grand Palace-t, és hasonlókat kihagyjuk. A szállás nagyon jó és tiszta, van klíma, saját zuhanyzó, kényelmes az ágy is, és ingyen van a finom kávé, meg a háziak is nagyon kedvesek. Mindez 2600 ft-ért naponta...a panoráma nem az igazi - (sikátorra se néző, na de kit érdekel?).

ÓÓÓÓ, ez a Bangkok, mindig olyan nagy izgalommal jövünk ide. Hihetetlen, mennyi érzést vált ki egyszerre. Esős évszak lévén bármikor szénné ázhatsz, de cseppet sem hűt le a víz :)). Eddig megúsztuk..De 20 perc alatt leeshet Magyarország egy havi csapadékmennyisége...Ez a város annyira magával ragadó. Olyan, mint egy óriási piac, egyik pillanatban még a grillszén, vagy egy fűszer, netán egzotikus gyümölcs illata? Következőben durva csatornaszag, vagy egy kétütemű tuk-tuk (motoros taxi) bűze?

Mindez 95 fokos párával vegyítve. A csatornákban hemzsegnek a -szerintünk- radioaktív mekong harcsák, amik csak szűrik a víz tetejéről az éppen beesett ételmaradék vagy szemét számukra hasznos részét. Ezek is sokan vannak.Itt minden és mindeki olyan sokan van :).Ezt nem lehet szavakba foglalni, ezt látni-érezni-szagolni kell. Rengeteg ember van az utcákon, mindenki kofa, sofőr, vagy biztonsági őr, és úgy tűnik, sem az állam, sem a cégek nem spórolnak az alkalmazottakon. Az elektromos vezetékek is rengetegen vannak, bármelyik villanyász megirigyelhetné ezt a technikát..

 Egyik kedvenc helyünk a kínai negyed, mely a turistás Khaosan Road-hoz képest sokkal nagyobb, és sokkal változatosabb is, ide mindig visszatérünk, mindig tud újat mutatni.Ide a helyi vizibusszal mentünk, csak simán fel kell szállni a hajóra, és ott jegyet kell venni. Kemény 150 ft a jegy. Minden más önkéntes segítőt egyszerűen ignorálni kell, ők van, hogy 100 szoros (!) áron akarnak elvinni ugyanoda. A 3 legjobb közlekedési mód így a taxi (de csak bekapcsolt órával), vagy a vizibusz, esetleg a magasvasút, amiről szintén lesz még szó. Mai útvonalunk hajóval:

Útközben olyan látnivalóknál lehet kiszállni, mint a pl. a Wat Arun, melyről még fogok írni, szerintünk az egyik legszebb templom:

Thaiföldön rengeteg (15%-a a 70 milliónak) kínai él, így óhatatlanul belevegyül a kultúrájuk a thaiok életébe. De ettől csak még színesebb lesz: a kínai negyedben szinte minden egyes utca egy-egy mesterségé: van ahol csak ékszeresek vannak, máshol csak motort javitanak, és így tovább. Egyik utcában csak fűszerek, másikban csak méteráru kapható. Viszont a legeslegjobb dolog:a KAJA! Pekingi -és egyéb kacsák lógnak a kirakatokban, grilleznek a kordékon, fő a leves a kondérokban,teljesen ismeretlen dolgok rotyognak a tűzhelyeken. A sertésgyomrot nem próbáltuk ki, meg a száritott halat sem.

Órákig el tudunk bolyongani itt - bár nagy a kísértés Vikinek a fülbevalóknál-, nem veszünk semmit, hiszen most hátizsákkal vágtunk neki DK-Ázsiának minimum fél évre, és a cél, hogy minél kevesebb cucc legyen nálunk.

Hazafelé rátaláltunk egy vízautomatára, állítólag minden sarkon van, mely tisztított vizet ad, így nem kell a boltba menni vizért. A csapvíz fogyasztása erősen ellenjavallott :)

Nem szeretnélek minden nap a kiadásokkal terhelni, legyen elég annyi, hogy ma szállással együtt sem haladtuk meg a 6000 ft - ot ketten..

Legyetek üdvözülve, kedves blogolvasók!

Mivel legalább ketten szóltatok, hogy olvasnátok rólunk, elmeséljük, mi történik velünk itt, régóta várt, és megérdemelt (?) nagy utazásunk alatt. :) Nézzétek el a hibákat, kezdő bloggerként, de majd belejövünk :)).

Magunkról annyit, hogy harmincas évei közepén járó pàr vagyunk, aki imàd együtt utazni. A leghosszabb nyaralàsunk 3 hét volt, és az emberek, akikkel ezek alatt talàlkoztunk, és régòta vannak úton, mély benyomàst tettek ránk, és eljàtszottunk a gondolattal, mi lenne, ha mi is hosszabb időre kivonnánk magunkat a 'forgalomból'. Nem szerettünk volna úgy leélni egy életet, hogy nem valósítjuk meg az àlmainkat. Az egyik pedig az utazàs, màs kultúrák megismerése és megélése, és az önmagunkra, valamint egymásra figyelés, melyeket ebben a környezetben talán könnyebb megtenni.

Ma (2019.október 17.) helyi idő szerint reggel 10-kor érkezett meg az ukrán légitársaság 767-300-as boeingje Bangkokba, a gép minimum 20 éves volt, és összevissza repkedett több országot elkerülve (Orosz, Török,stb.), Így 10 órás lett a 8 órás útból. A kaja is borzasztó volt, ezért is alig vártuk, hogy végre megérkezzünk.

A reptéren lementünk az Airport Rail Link vonat megállójához, ahol szuper áron váltottunk pénzt, majd a 7-es kijáratnál felszálltunk az S1-es buszra, ami közvetlenül a Khaosan Road-hoz hozott minket. Ez a hátizsákos turisták kedvenc helye, olcsó szálláshelyekkel, változatos ételekkel, túra kiindulópontokkal, masszázzsal, szabókkal, hamis igazolvány vásárlási lehetőséggel, stb. Egyszóval minden (is) kapható itt. Még sült csúszómászók, bogarak, de krokodil is.

A szálláson (Real Sleep hostel) kipihentük az út fáradalmait, majd sétáltunk egyet, vettünk egy havi internetet. Visszatérve megvacsoráztunk, nagyon finom itt (is) a kaja.

Az egész nap kiadásai így alakultak:

Busz: 120 baht

Sim kártya:   450 baht