• Thaiföld híres a szobrászairól. Ha csak a temérdek templom dekorációját vesszük, már beszélhetünk művészetről. A falak gyönyörűen festve, az oszlopok igényesen faragva, a szobrok az utolsó apró részletig kidolgozva. Minden templomlátogatáskor ezeken ámuldozunk. Chiang Mai-tól délre van is egy falu (Ban Tawai), ahol sok fafaragó él és árulja a portékáját. Van egy hosszú utca pár mellékutcával, ahol ezek a 'mintaüzletek' megtalàlhatóak. Nem csak buddhista, hanem egyéb -de elsősorban természettel kapcsolatos- ábrázolást alkalmaznak a művészek. Mi csak álltunk, és bámultunk, mint borjú az új kapura. A legkülönbözőbb bútorok, használati-, és dísztárgyak, a pár centistől a székelykapu méretűig MINDEN van. Az egyik, legnagyobb üzlet többszáz nm-es volt, 85 fafaragó dolgozik a boltnak, és vannak faragványok, melyeken 3 ember 3 éven át dolgozott. Én nem szeretek skatulyázni, de a thai művészek biztosan nagyon türelmesek, és nagyon igényesek a munkájukra, elképesztő, hogy az utolsó mm-ig gyönyörűen munkálják meg a fát. Bár a nemeknek itt is van szerepe, a tulajdonos elmondta, hogy a durva melót a férfiak, az aprólékosat a nők csinálják. Az árak párszáz ft-ól a többmillióig terjedtek. Ha lenne helyünk,  biztos vettünk volna valamit. A képeket, az elsőt kivéve egy másik boltban lőttem, itt sajnos nem engedték, de ez is jó kiindulópontnak. A tulajdonos egy óràn àt vezetett minket körbe és mesélt a remekművekről. Semmit sem akart tukmàlni, tudta, hogy visszatérünk majd.

Az utolsó előtti napon gondoltuk, még csinàlunk valami izgalmasat, így befizettünk egy egész napos szervezett akcióra, melyben dzsungel-túra, elefánt-noszogatás és rafting is benne volt. Ismét egy Toyota Commuterrel mentünk egy 4 fős angol, meg egy 6 fős új-zélandi családdal, de ezúttal egy gazdagon felszerelt példànnyal. A dzsungeltúra volt az első program, hárommegyed óra caplatás volt fel egy vízeséshez. Jól éreztük magunkat, és csodàlkoztunk a gyerekeken, akik 5 és 14 év közöttiek voltak, meg se mukkantak, csak mentek szépen.

Kaptunk sült tésztát ebédre. Aztán az elefántok voltak soron. Először etettük őket bambusszal, banán gyümölccsel -és növénnyel, majd sárfürdőt vettek. A sarat pedig a folyóban mostuk le róluk, aminek egy nagy vízicsata lett a vége a gyerekek, Viki, meg a vezetőink közt. Vicces volt, a végén màr nagy elefántkakàkkal dobálták egymást. Majd' megszakadunk a nevetéstől.

Hadd tegyek egy kitérőt az elefántokkal kapcsolatban. Temérdek elefántkemping van főleg itt, Észak-Thaiföldön, és kérdéses, hogy ezek mennyire jók az állatoknak. Etikusak-e, jól bánnak-e az állatokkal, lovagolnak-e rajtuk, kapnak-e eleget enni, láncon vannak-e, stb. stb. Az egyszeri turista meg elolvassa ezeket, és dönt, hogy melyikhez menjen. Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Thaiföldön az elefántoknak komoly múltjuk van. Sok vidéki ember abból élt meg, hogy egész életükben dolgoztatta (elsősorban fát hordatott) ezekkel a jószágokkal. Egész fiatal koruktól kezdve, elvették őket az anyjuktól, és kész pszichológiai hadviselésnek lettek kitéve, meg kellett törni őket lelkileg (testi fenyítéssel), hogy engedelmeskedjenek az embernek, különben felnőtt korban ugye bármikor komoly sérülést okozhatnának màr a súlyukból adódóan is, ugyanis 2,5 tonnát nyomnak. Pár évtizede a thai kormány megtiltotta az elefántokkal való munkát, ám ezek az óriàsok napi szinten testtömegük 10%-át is képesek elfogyasztani, így nagyon sok pénzbe kerül a tartásuk. Valamit ki kellett találni, hogy ők -és àllataik- ne haljanak éhen. Ezért (és a turizmus robbanásszerű növekedése miatt) sorra nyíltak az elefánttáborok, melyek showműsorok mellett "elefánt-lovaglást" is ajánlottak. Hamar népszerűvé vált ez, ideérkező turisták tömkelege akart elefànton lovagolni. Később, az internet térhódításának köszönhetően sorra érkeztek az elefánttáborokat érő támadàsok, hogy a lovaglás kìnszenvedés az ormányosoknak. (Nos, szerintem még mindig sokkal jobb, mint 500kg-os fákat huzogatni egész nap a dzsungelben, de mi sem ülünk már rájuk. 10 éve még megtettük, tájékozatlanságból.) Különböző szervezetek és magánemberek elkezdtek elefántokat menteni ezekből a tàborokból, és azóta is próbálják minél nagyobb területeken -és minél jobban tartani őket. De a probléma, hogy napi 250kg cukornàd, bambusz, banánfa, gyümölcsök -és egyebek kellenek nekik, nem szűnik meg. Így kialakult egy 'new age'-es elefántos szubkultúra, ami az etetésükre, és a fürdetésükre épül fel. Rengeteg turista szeretné testközelből látni őket, és képesek akàr napi 150 dollàrt is kifizetni ezért. Önkéntesek heteket, hónapokat töltenek horribilis összegekért (1 hét önkénteskedés 120ezer) ezekben a táborokban, csak hogy ezzel is segítsenek. Ezt alaposan ki is használják itt. 4000 elefánt van ebben az országban, ebből a fele ilyen helyeken él. Az ember kiszorította a természetes élőhelyükről, valahogy azonban etetni is kell őket. Így nehéz kérdés, mi az etikus velük szemben. Vannak àllatok, aki évtizedekig keményen dolgoztak, vannak, akiket egész életükben bàntalmaztak. Az általunk látott elefántok boldognak tűntek.

Az új-zélandi család egyébként a vilàg egyik legmenőbbike volt, mert 5 hónapja vannak úton, bejàrták Európát lakókocsival, Usa-t, Marokkót, és most Thaiföldön vannak. 4 gyerekkel! Az anyuka tanítja őket, de Hollandiàban jàrtak egy hónapot iskolàba is. Azért is jó ez a nyaralás, mert mindenféle emberekkel találkozhat az ember. Őszintén, kedves Olvasó, hány többgyermekes csalàdot ismersz, akik fél év alatt bejárják a világot?

Miután lemostuk a barátságos behemótokat, ők meg jól összekoszoltak minket, következett a vad vízi evezés, amit màr szintén nagyon vártunk, mert valahogy még sosem jutottunk el odáig. A folyó nem volt nagyon haragos, de azért egy-két részen egész izgalmas volt, és jó volt "belekóstolni" a raftingba.Bónuszként megnéztünk még egy ezüst szînű, full alumíniumból megmunkált templomba, ahol szintén a thaiok kézügyességén hüledezhettünk.