Tumbak település 60km-re (ami szerpentinen, falvakon keresztül két óra) fekszik Tomohon-tól a tengerparton. Érdekessége, hogy az évtizedek óta folyamatosan letelepülő tengeri cigányok építették a rájuk jellemző stílusban. Udvaraik a magyarokéhoz hasonló, letaposott, szemetes, de pitbull helyett kecskék üldögélnek.
Ilyen egy tengeri-cigány falu utcája
Habár nagyon barátságosak voltak, nem akartam az arcukba fotózni
Hogy találtunk oda?
2008-ban egy fiatal francia tengerbiológus, Yoan, önkéntesként feltérképezte a környező korallzátonyokat, a pár hónap alatt beépülve a cigányok életébe. Olyannyira, hogy szerelembe esett egy helyi, frissen elvált, egygyermekes cigánylánnyal, aki miatt fel is vette az iszlám vallást és rögvest egybe is keltek. Az elkövetkező években született három további porontyuk és a srác felfedezte a környék lehetőségeit, majd zseniális felfedezést tett: van egy tisztavízű forrás a tenger közepén a sekély vízben, ahol egy mangrove-erdő alkot szigetet. Mi lenne, ha a cigànyok régi szokása szerint cölöpházakat építene köré, majd kiadná őket ilyen turistáknak, mint mi? Ezt meg is tette, és az internetnek hála, el is kezdte jól jövedelmező vállalkozását, amit "csak" a Covid tört meg két évre. Azonban hála az internet nèpènek, nèpszerűsége töretlen. Úti beszámolók dícsérik keze munkáját. Hát így találta.meg Viki is ezt a helyet. Az egyetlen rossz vélemény az ott éjszakázó tengeri kígyók miatt volt.
Yoan, az újdonsült tengeri cigány, és Tumbak, az otthona
Élet a tengeren
Három napot töltöttünk el a szigeten, ebből kettőt teljesen egyedül. Csak az ellátmány miatt (illetve egyszer elhajóztunk máshova is) jött ide a francia, egyébként végig magunk voltunk, meg a mangrove békés lakói. Csótány és patkány nem volt, mert azok nem repülnek, vagy úsznak. A mangrove lakói pedig (mérges, de nem agresszív) tengeri kígyók, murénák, rákok és halak. 
A szerény szállásunk
És Brünhilda, az egyik lakótársunk
Nagyon élveztük ezt a három napot, pedig nem volt folyóvíz. Áram napközben volt, éjszaka csak a lámpák működtek.
Ekkor döbbentünk újra rá, hogy mennyire nincs szüksége az embernek arra a rengeteg kacatra, amit felhalmoz élete során. Legalábbis ebben az esetben elég volt egy ágy, étel, fürdési lehetőség.
Viki nem maradt volna tovább, én igen. Valahogy nagyon tetszett az, hogy az ember beugrik a vízbe, és csodát lát. Nem mellesleg a naplementék is egészen elképesztőek voltak.
Kilátás az ablakból
Többek közt megannyi "Banggai Cardinal Fish" lakik a ház körül
A képek a töredékét sem adják vissza a valóságnak,annyira szép korall-kertek nőnek a szállás körül
Bukit Kasih
Hogy ne legyen a hátsó felünknek túlzottan megerőlterő a két órás visszaút, félúton beugrottunk egy szent helyre egy hegyoldalban, ahol nagyon vékony a fòldkéreg, ezért zubognak le a hőforrások a hegy lábához, Az egészet körbe lehet járni egy lépcsőn. Igaz, hogy a lépcső fele már odavan a hegyomlásoktól, földrengésektől és a forró, kénes víztől, de csodálatos a kilátás. Emellett van egy megfoghatatlan varázsa a helynek. A parkolónál forró vízbe mártott lábbal lehet masszázst kérni potom pénzért, mi kértünk is.
Tiszta Egerszalók, nem?
Azt hiszem, megtaláltuk a pokol egyik bejáratát.
Mahawu vulkán
Hogy ne csak aktív, hanem kialudt vulkànt is lássunk, négyszer mentünk fel a Mahawu vulkánra. Ebből háromszor semmit sem láttunk, mert felhőben volt. Negyedszerre viszont "odaadta magát" nekünk. A teljes kráter szélén egy térkövezett út vezet körbe, ezért elég könnyen teljesíthető a távolság. A kilátás miatt pedig minden erőfeszítést megér, hiszen az összes környező hegy, de még a 30km-re fekvő Manado, a tenger,és a Bunaken-szigetek is látszanak fentről. 
Bitang nagy a kráter, de már régóta alszik a vulkán. Ennek ellenére kénszag van.
A háttérben a már kétszer hágott Lokon vulkán.
Az pedig a hatalmas Soputan-vulkán, amit a túra hosszúsága, és az időjárás miatt kihagytunk
Manado városa. Innen indulnak a kompok Bunaken-re.
A várva-várt Bunaken,
ahol a víz alatti élővilágot nézegettük a hátralevő egy hét alatt, újabb feledhetetlen meglepetések vártak ránk, és ahol egy vulkánkitörés miatt meg kellett hosszabbítanunk az indonéz utunkat. Mindezekről a következő, egyben befejező posztban írok.
