Szerdán és csütörtökön különleges buddhista templomokat látogattunk meg, közben még mélyebbre àstuk magunkat Bangkok és környéke soha szűnni nem akaró forgalmába. Pénteken tigrisek seggét (!) fogdostuk, és két nagyon nem hétköznapi piacon voltunk.

Van több thaiföldi iroda, akik privàtabb túrákat ajànlanak. Na, mi nem velük mentünk, mert ennél talpraesettebbnek hisszük magunkat, viszont az ő programjukból merítettünk.

Elsőként a 'Teknősbéka templom'-hoz hajóztunk el. Ez a hely attól nem hétköznapi, hogy az udvarán van egy kisebb kert, melynek tavàban hemzsegnek a teknősök.

Mivel itt úgy tartják, hogy a teknős a hosszú élet, a bölcsesség, az erő és a kitartás szimbóluma, ezért gondoskodnak róluk és jól tartjàk őket. Olyannyira, hogy eledelt is lehet venni nekik, majd pàlcikával megetetni őket. Mi is îgy tettünk. Nagyon jó élmény volt. Az àllatok veszekedtek a falatokért, aranyhalak is voltak.

 

Csütörtökön úgy határoztunk, benézünk a Wat Phra Dhammakaya nevű buddhista komplexumba, ami 80 hektáron terül el, 1 négyzetkilóméteres a meditációs csarnoka és akár 1 milliò hívet is be tud fogadni EGYSZERRE! Ezelen a rendezvényeken a világbékéért meditàlnak. 'Word peace through inner peace' a mottójuk.

Nem is tudtuk, mire számítsunk, csak odamentünk taxival a buszpályaudvartól (a buszút 36km-es, de 3 óràs volt), és már jöttek is értünk kis golfkocsival, hogy körbevezethessenek a létesítményben. Át kellett öltöznünk fehér ruhàba, ami a tisztaságot jelképezi. Az első félórában filmeket vetítettek egy teremben, hogy mégis értse az ember, miről is szól ez az egész, hogy 48 éve kezdte el egyedül valaki, aki időközben meghalt, de annyira felnéztek rá és olyan mély benyomàst gyakorolt az emberekre, hogy a 2000-es évek elejére létrejött ez a gigantikus épületegyüttes.

Egy szerzetes és két önkéntes furikázott minket körbe, és közben mesélték-magyarázták a hely történetét és érdekességeit. Nem lehet szavakba önteni, milyen jó érzésekkel távoztunk onnan, és mennyire nem bántuk, hogy egy defektes bicikli sebességével értünk oda. Visszafelé szerencsére nem volt olyan vészes. Azzal szàmolni kell, hogy a 17 millió itt élő ember állandó mozgàsban van, így a végelàthatatlan dugók bármikor elérhetik az egyszeri utazót.

 

A pénteki napot pedig màr nagyon vártuk, hiszen még sosem taperoltuk tigrisek seggét, és nem voltunk még olyan piacon, ahol napi 6-szor egy vonat megy keresztül!

Megpróbàltunk koràn indulni, de a fent ismertetett viszonyok miatt 11-re értünk Amphawa nevű településre, ahol robogót szerettünk volna bérelni, és onnan indulva megnézni a látnivalókat, de erre sajnos nem volt lehetőség, így igénybe vettük egy helyi 'kedves segítő' szolgàlatait, aki elvitt a 20km-re élő tigrisekhez, majd vissza.

Az élmény csodàlatos volt. 30 tigris lakik azon a helyen, akik kölyökkoruk óta ott nevelkedtek, így 30cm-es botokkal -ami az 'idomàrjaik' kezében voltak- rendre lehetett inteni őket. Bementünk a nagy kifutóba, ahol 6 kifejlett példàny mászkált méltósàgteljesen. Az idomàrok fiatal (20-25éves) gyerekek voltak, mégis úgy bàntak a vadállatokkal, mintha csak a testvéreik lettek volna.

 

Többször odaengedtek a tigrisek mögé, hogy fotózkodjunk, én eléggé be voltam tojva, mégis egy csúcsragadozótól voltam karnyújtàsnyira. Viki meg legszívesebben a nyakàba ugrott volna a cuki cicàknak.Ezt az élményt nem felejtjük el, amíg élünk, amnyi szent!

Azt olvastuk, ez az egyetlen hely, ahol nincsenek bedrogozva az állatok. Így még magasabb a félelem-faktor :-)). Játszottak, morogtak, ugràndoztak, hol egymással, hol az idomàrokkal. Minket néha üres tekintettel bàmultak, mint mikor várod az étteremben a rendelést, és a melletted ülőnek hamarabb hozzák, megindul a nyálelvàlasztàsod. Azért kordában tartották az indulatokat, még soha senkit nem támadtak meg.

Ahogy kijöttünk a kifutóból, brutàlisan elkezdett esni a monszuneső, ezért a többi jószágot egy fedett folyosóról nézegettük még egy kicsit, majd visszatértünk Amphawa-ba.

Amphawa arról híres, hogy hétvégente a rajta keresztülfolyó vízből, hajókról lehet ennivalót és ruhákat, mütyüröket venni. Úszó piacnak is becézik e helyet.

 Itt beültünk egy étterem-csónakba, majd ettünk egy jót.

Majd felpattantunk egy pickupra, ami a Maeklong vasúti piacra repített el minket.

 A piac ugyanis egy aktív vasúti vonalon fekszik. És napi 6 szor kell gyorsan elpakolni-félreállni, ha jön. Egyedülálló élmény, érdemes megnézni. Ezután újra elmerültünk ezúton a thai édességek mély bugyraiba, és sokat meg is kóstoltunk közülük. A legdurvább a cukrozott haltöpörtyű volt kókusztejes ragacsos rizzsel, mely mindkettőnknél kiverte a biztosítékot. Megboldogult apámnak biztos ízlett volna, hiszen ő a szalonnát is lekvárral ette.. folyt.köv.