Tomohon
A megrázó látnivalók után elrepültünk Èszakkelet-Celebeszre, a Minahasa-fennsíkra, Manado-ba, ahol 100km-en belül nagyon sok érdekesség várt ránk. Tomohon-ba egy óra alatt jutottunk el, szerpentinezéssel, két személlyel, egy kopott gumis, rossz lengéscsillapítós robogóval. A kopott gumit sikerült az ő költségén kicseréltetni.
A trükkös kis kölcsönzős a moci újkori állapotáról küldött képet. Persze, mit akarunk napi kétezerért??
Ezzel a profilmentes gumival szerpentineztük végig az első 30km-t.
Ez a város tengerszint felett 800m-en, gyönyörű környezetben. Aktív és kialudt vulkánok, kalderák, fumarolák, gejzírek, hőforrások, forró vízű tavak, vízesések, rizsteraszok veszik körül. Egyike a ritka, zömmel keresztény lakosságú városoknak Indonéziában. Öt, majd további két napot töltöttünk el Tomohonban, és alaposan felfedeztük a várost körülvevő természetet, valamint ízlelőbimbóinkat is elkápráztattuk.
A felszabadulás napján (ápr.4.) elcaplattunk a Lokon vulkánra, melynek oldalában található egy kráter, ami ma is aktívan pöfékeli kifelé a kénes felhőket. A parkolótól majd' egy órát gyalogoltunk fel a kráterig. Két órát voltunk fent a holdbéli tájat csodálva. Nagyon boldogok voltunk, hogy végre teljesült Viki nagy álma, hogy közelről megnézhessen egy működő vulkánt. Ràadàsul ingyen, mert Balin százezreket elkérnek, csak hogy felmehessen az ember a hegyre. A táj odafent annyira holdbéli, hogy nem lehet betelni vele.
A fehér füst kén-dioxid tartalmú, termálfürdő-illatot ereget.
A kráter nagyságát Vikihez lehet mérni
A helyiekkel való fotózkodás most sem maradhatott el
A maradék napokon vízesésekhez ereszkedtün le, melyek elég nehezen megközelíthetők, de annál gyönyörűbbek, 
és elrobogtunk egy olyan tóhoz (Ranolewo-ba), melynek vize 45 fokos a vulkáni tevékenységnek köszönhetően a semmi közepén, teljesen ingyenesen, így elég nehéz benne sokáig ellenni (Dani egyáltalán nem, Viki is csak rövid ideig) viszont mindenképpen megéri a 45 perces utat, mert gyönyörű. A helyiek is megmártóznak benne.
Amelyik tó 32 fokban is gőzölög, az gyanús!
A szomszédos, pózolo tehén mögötti tavacska annyira gőzölgött, hogy annak még a közelébe se mentünk.
Hagyományos építkezés Woloan-ban
Tomohon külsőn van egy utca, ahol a helyi mesterek elsősorban teakfából épített mintaházait lehet megtekinteni. Sokan választják ezeket európai szállítással is, hiszen kétezer eurótól már csinos kis házikót lehet kapni (persze szigetelés nélkül, de a megmunkálás igazán profi).
A szúnyogoknak szabad bejárásuk van az ablak feletti rácson.
Sok magyar asztalos nem tud ilyen korlátot és lépcsőt készíteni.
A Linow-tó
Egy kialudt vulkán krátertava, melybe még azért folydogál az iszapos-kénes kotyvalék. Így ez a tó hajlamos színt váltani, a sötétzöldtől akár a fehérig is "elmegy".
Nem messze a tótól pedig újabb hőforrások és iszapfortyogók vannak, szó szerint forró volt a lábunk alatt a talaj:
A Google Maps Indonéziában sajnos teljességgel.megbízhatatlan,ám a helyiek segítségével végül mindent megtaláltunk.
A hotel szomszédságában lévő piacra pedig minden nap ellátogattunk (igen, ARRA a piacra), hogy reggelire a helyi fogásokat kipróbálhassuk. A Miedal helyi ètel, egy sütőtökleves pirított hagymával, kevés tésztával és rengeteg zöldséggel, potom 200ft-ért (nagyon finom):
Ettünk még sült rizst és sült tésztát (nasi goreng, mie goreng), valamint ott vásároltunk be az adott napra gyümölcsöt és muffint, melynek súlyos 45 Ft darabja. Sajnos túl finom itt minden, itt most biztos nem fogyunk le! Ráadásul a bélbolyhaink is szeretik az ázsiai bacikat, így semmi gondunk nem volt. Esténként pedig tengeri halakat kóstolgattunk.
Először kiválaszthattuk hogy melyiket kérjük. 
Aztán megettük és kifizettük (egy magyar carbonara árát). Hejj, de jó hely ez az Indonézia!
Turistalét Szulavézin
Mindig megfogadom, hogy nem hasonlítgatom az eddig tapasztaltakhoz ezt a helyet, de óhatatlanul is megteszem. Az összehasonlításban az időjárás, a környezet, emberek, állatok, növények és az ételek szerepelnek elsősorban. Mivel ebben a blogban mindig mindent leírtam, amit a korábbi helyeken tapasztaltunk, jöjjön most ez a varázslatos sziget!
Éghajlat
Esős évszak van. Minden nap esik a hegyekben. Sokszor elázunk. Nem bánjunk. Örülünk, hogy nem izzadunk nagyon.
Környezet
Szingapúr kivételével minden egyenlítő közeli ország többé-kevésbé le van pukkanva és szemetes. Így ez nem zavaró. Talán az indonézek picivel környezettudatosabbak, mint a vietek, vagy a thaiok. Igaz, Bali az egyik legszemetesebb sziget, de az -a helyiek szerint- már nem is Indonézia, hanem egy Instagram-paradicsom az ugyanolyan szájú lányok számára.
Emberek
Nehéz rangsorolni, talán ahogy csökken az odalátogató turisták száma, úgy nő a kíváncsisága és a kedvessége a helyieknek. Szulavézire kevesen jönnek, így itt nagyon kedvesek a helyiek az idegenekkel. Ennyi fotót még sehol nem csináltak velünk, főleg a Vikit akarják. Volt, hogy egy bajszos néni csodálkozva végigtapogatta az arcát, annyira egzotikusnak találta. Viszonylag sokan tudnak angolul, és nagyon szívesen elegyednek szóba velünk. Így a legjobb egy kultúrát megismerni. Thaiföldön ez szinte lehetetlen, az angoltudás hiánya miatt. Az egyedüli dolog, ami nem szimpatikus bennük, hogy a keresztény területeken tényleg mindent megesznek, aminek szeme van, nemcsak a szőlőt, ezért a trópusi dzsungelben alig lehet nagyobbacska állatot találni.
Flóra és fauna
Engem szakmabeliként a legjobban a trópusi örökzöld növények érdekelnek. Itt jóllakhat a szemem a látvánnyal, fantasztikus bujaság van itt, az évi 4000mm eső teszi a dolgát. Egyelőre még nem írtották ki az erdőt olajpálma telepítés céljából, kókusz, fahéj, vasfa ültervények vannak.
Az állatok sajnos eltűntek, mert még a majmokat is megölik és megeszik, ha azok lemerészkednek a falvakba. Indonézia és Vietnám volt a két ország, ahol hasonlót tapasztaltunk (kivéve a hindu Balit). Szulavézin kizárólag a keresztények esznek meg mindent, de szó szerint. Az ember alig talál kígyót is a dzsungelban, a helyiek azzal viccelődnek, hogy minden állat kerüli a környéket, mert tudja, hogy a vesztébe rohanna.
Összességében elmondható, hogy csalódás állat szempontból a sziget déli, és északkeleti csücske, mert kutyán és csirkén, valamint egy (még élő) kígyón kívül semmi érdekeset nem láttunk. Tomohon után már a vízalatti élővilágot nézegetjük, reménységeink szerint ott még nem ettek meg mindent.
Ételek
Nekem (Dani) volt egy kis ellenérzésem, mert négy éve sem Balin, sem Jáván nem sikerült egyetlen alkalommal sem egy igazán jót enni. Ehhez képest Szulavézin csak egyre finomabbakat találunk. És ők még a süteményekhez is értenek. Pedig itt csak rizsliszt meg tápiókaliszt van, búza csak ukrán van, horror áron.
Árak
Az öt beutazott DK-Ázsiai ország közül Indonézia, azon belül is Szulavézi az egyik legolcsóbb, ha eltekintünk a belföldi repülőjáratok árától.
Zajongva rajongó indonézek
Amikor az ember megérkezik egy muszlim országba, tisztában van vele és elfogadja, hogy éjjelente sokszor hosszasan fogja hallgatni a mecsetekből éneklők imáit. Így az ember borzasztóan boldog, amikor keresztény területre érkezik meg. Egészen addig, amíg minden nap 4:15-kor le nem tolnak másfél istentiszteletet egy nagyon hangos hangszóróból. Ezt a remek szokást minden bizonnyal a muszlimoktól lesték el. Indonézia hangos. Mindig. A vallás kiemelten fontos számukra. A kocsikon pedig külső hangszórók vannak, hadd hallja a nép a helyi kis Grófókat csutka hangerőn.
A poszt írásakor még egy hetünk van hátra egy másik szigeten (ellustálkodtam a blogírást), és nagyon kíváncsiak vagyunk az ott található hangszórók számára, valamint a tenger mélyéről ránk leselkedő fenevadakra.
