Miért éppen Szulavézi?

Szulavézi, régebbi nevén Celebesz a világ 11. legnagyobb szigete, Indonézia része.

Rengeteg hegy, vulkán, tagolt és tagolatlan partszakaszok, muszlim és keresztény közösségek egyaránt jellemzik. Trópusi egyenlítői éghajlat uralkodik, 3 hónap száraz és 9 esős évszakkal. Sosem voltunk még, és a legutolsó ázsiai utunkat éppen Indonéziában szakította meg a Covid betörése, ezen kívül Viki mindenképpen szeretett volna búvárkodni is, így e régi Magyarország területű sziget mellett döntöttünk.

Sokáig nézegettük, hova is menjünk Szulavézin, mert rengeteg gyönyörű hely van, de normális utak híján elég nehezen küzdhetőek le a távolságok, ha az ember nem nagyon ér rá napokat vesztegelni érdektelen helyeken, akkor nem egyszerű összeszervezni a csatlakozásokat repülő-hajó-busz viszonylatban. Az utazás egyharmadánál még most sem vagyunk teljesen biztosak a helyszínekben, mert sajnos már be is buktunk egy repülőjegyet, egy csatlakozó járat törlése miatt, mely egy Balu kapitány-jellegű út lett volna, propelleres géppel, WhatsApp-es helyfoglalással.

A makassar-i reptéren a bejutás nem volt zökkenőmentes, mert nem lehetett kártyával fizetni a vízumért, és az emiatt (ATM keresés) elénkkerült franciákkal eléggé elutasítóan viselkedtek a fináncok, nyaggatva őket az indonéz tartózkodásuk felől, ezzel még jobban meghosszabbítva a várakozási időt.

A robogót kihozták nekünk a reptér elé, ezért rögtön arcbavágott a kaotikus közlekedés, végre "otthon" éreztük magunkat. Az első állomásunk Makassar külső, azaz Rammang Rammang volt, mely helyi nyelven annyit tesz, felhők sokasága. Ezt meg is tapasztalhattuk, mert délutánonként -esős évszak lévén- órákig ömlött az eső, de szó szerint. El is kapott minket néha, de egy cseppet sem bántuk, mert meleg a víz és a levegő is.

Ebbe a faluba nemhogy a külföldi, de még a helyi turisták sem nagyon jönnek, pláne nem ramadán közepén. Ezt is megélhettük újra, a müezzinek imára hívó hangja napi öt alkalommal csendült fel. Szerencsére most nem voltak annyira közel a szálláshoz, hogy tolakodó lett volna, mint a legutóbbi Jáva -szigeti utunkkor. Maga a szállás pedig olyan szinten volt alapfelszereltségű, hogy még a csótányok sem vágytak be, àm az estebédünket -polc,asztal és konyhapult híján- a girhes macska ette ki a tányérunkból. Ha ezután sem leszünk betegek, akkor már egy nukleáris háború sem árthat meg! A szállásadónk egy nagyon kedves muszlim család volt, otthon azonban nem hordta az asszony a kendőt, így igazából fel sem tűnt, hogy muzulmánok, csak a ramadán miatti, naplemente utáni, és napfelkelte előtti evés miatt. Helyi árakhoz képest kissé borsos áron főzött nekünk, de finomat. Az indonéz ételek emiatt is egyre jobban ízlenek, pedig eddig nem voltunk oda értük.

A várakozásokat Rammang Rammang nemhogy beváltotta, de felül is múlta: egy kis Mekong-delta, egy kis Krabi, egy kis Bali, mindez egyszerre, turisták hada nélkül. Rizsföldek kókuszpálmákkal, csodálatos karszthegységgel körbevéve, buja dzsungellel és nagyon kedves, integető, barátságos népekkel, akik közül még nem mindenki látja a pénzeszsákot az egyszeri turistában. Olyan nevetséges árak vannak, hogy már nekünk kellemetlen. Pl. egy barlangba 120 ft a belépő, egy hajó, mely fél délelőtt cipelt minket, 5500ft volt. Enni már 240ft-ért lehet normális ételt. Az utcán 3 kg gyümölcsöt 240ft-ért lehet kapni. Senki nem akar plusz szolgáltatásokat a nyakunkba varrni. És a kilátás fantasztikus. Jóllehet, mindketten láttunk már sokkal szebb barlangokat (legyen az Aggtelek, vagy a Pálvölgyi barlang), ahol nem csúszkáltunk és lettünk koszosak, de ez cseppet sem vett le a hely élvezeti értékéből, mert a környezet fantasztikus.

Évezredekkel ezelőtt az egész katlan tengervízzel volt feltöltve, ennek ékes bizonyítékai a tengeri kagyló -és csigaházak, melyek minden barlangban megtalálhatók, valamint a sziklákon látható éles határvonal. A katlan aljzatát ma már rizstermesztésre használják. Ez ki van építve fapallókkal, így körbe lehet menni egy jópár hektáros területen, szemügyre véve a nevezetességeket. Van itt öt különböző, viszonylag könnyen megközelithető barlang, kilátópontok és egy viszonylag új falu, ahol szemtanúi lehettünk a rizs aratásának és szárításának. Ezen kívül egy sziklaerdőt is meg lehet csodálni, de most csak egy részét láthattuk, mert a többi víz alatt volt.

Délután visszamentünk a szállásra, ahol megismerkedtünk két (dán és francia), hosszú ideje egyedül utazó lánnyal, akikkel együtt megkért a szállásadó, hogy -angoltanár híján-, játszva tanîtsuk a helyi gyerekeket angolul. Először bingóztunk a dán lány ötletéből, másnap pedig gyermekdalokat énekeltünk és állatneveket kellett kitalálniuk. Még soha nem kellett ilyesmit csinálnom (Dani), de hamar belejöttem, és a gyerekek odaadóan és hálásan követték az utasításokat.

Ez megint olyan volt, ami nem gyakran esik meg az emberrel. Nyilván jobban járnának egy igazi tanárral, de ez nekik -és nekünk is- életre szóló élmény volt.  

A nagyon kedves tulajdonos este még ki is vitt a buszpályaudvarra ingyen, és megvárta velünk a luxus alvóbuszt, mely éjszaka egy olyan különleges helyre robogott velünk, ami teljesen egyedülálló az egész bolygón, és a megérkezés pillanatától kezdve az állunk után kutattunk a földön, hogy maradhattak meg a múltból ennyire fura szokások.