Tovább csemegéztünk a Hua hin-hez közeli, ill. kevésbé közeli lehetőségek közül. Mivel nagyon szeretjük az elefántokat, és vadakkal nem találkoztunk (szerencsére, ld. a fotót lejjebb), felkerestünk az öt helyi közül egy elefánttábort. Az állatok sajnos napközben láncon vannak, és egyszerre hárman lovagolnak rajtuk, de nem tudunk mindenkit megmenteni, így legalább pár kosár banánnal hozzájárultunk a jobblétükhöz. Aki esetleg arra vetemedne, hogy felüljön egy ilyen állatra egy ketrecszerű nyeregbe hárman, kérem, ne tegye, mert az elefánt izomzata-csontozata nem alkalmas erre! Nagyon hálásak voltak, kicsit játszottunk is velük, felkaptak az ormányukra is. Az idomárok a Vikinek pedig még azt is megengedték, hogy egyedül, minden felügyelet nélkül sétáltassa a 21 éves, Bupakan névre hallgató tehenet. Érdekes, hogy mennyire hagyják magukat az orr(mány)uknál fogva vezetni ezek a többtonnás állatok.

A Hua hin-ben töltött utolsó napon robogóra ültünk, és elhúztunk egy olyan barlanghoz, ami minden képzeletünket felülmúlta. A parkolójától két hegyen kell átgyalogolni, összesen 2km-t, de a két domb között végre volt egy patszakasz, ahol fürödni lehetett! Bár nagy volt a szél és a hullámok, bementünk a vízbe és nem kellett figyelni a medúzákra se. A második hegyre való felcaplatáskor belefutottunk egy ritka, és veszélyeztetett langúrcsaládba, aminek nagyon örültünk, hiszen ezek a makik nem olyan agresszívak, mint a makákók, amik egyszer már megharapták Viki kezét egy korábbi nyaralás alkalmával. Maga a túra a barlanghoz elég nehéz volt, de megérte, mert olyan látvány tárult elénk, ami leírhatatlan, így beszéljenek helyettem a képek (a barlang csarnokai kb. 50x50m-esek, és 10:30-11:30-ig megfelelő szögben süt a nap):

Miután kiálmélkodtuk magunkat, elmentünk egy 70m-es hegyhez, ahova egy 400m hosszú "út" vezetett fel, sziklákon kellett felmászni, viszont a kilátás pazar volt. Itt a közelben a mészkőhegyek nagyon érdekesen nőnek ki a sík talajból, Vietnámban láttunk még hasonlót. Itt is fent voltunk egy jó fél órát, de ezt sem lehet szavakba önteni,  így itt vannak a képek:

Mivel Hua hin-ben viszonylag drágán (?), 4500 ft-ért szálltunk meg, és robogót is csak 1400 ft/nap -ért béreltünk, a napi költségek inkább a 12-14 ezer ft felé tendáltak. Összességében elmondható, hogy amíg nem megyünk szigetek közelébe, és nem kezdünk el búvárkodni is, a napi átlag 10 ezer ft tartható, kettőnknek, mindenestül (!).

Másnap könnyes búcsút vettünk Hua Hin-től, elminibuszoztunk Bangkokba 4 óra alatt 200km-t, majd a Don Muaeng reptér közelében éjszakázva elrepültünk a messzi északra, Chiang Rai-ba.

4 évvel ezelőtt már voltunk itt, de csak pár napot, ezért is terveztünk visszajönni, mert annyi látnivaló van, hogy két hét is kevés rá. A megérkezésünk estéjén sokat beszélgettünk a szállásadónkkal, végre valaki tökéletesen beszél angolul! Aztán a közeli éttermek egyikében ettünk egy remeket, bár ott a google fordító ellenére is kommunikációs csapdába kerültünk. A thaioknál, mint nálunk is, sajnos minden filmet szinkronizálnak, ezért annyira idegen nekik az angol nyelv is, mint nekünk. Azért vannak kivételek, de mindkét nemzet alaposan le van maradva idegennyelv-tudásban.

Második napon elmentünk a "fekete ház" nevezetű múzeumba, amit biciklivel is meg tudtunk végre közelíteni, és rendelkezésünkre is állt két borzasztó drótszamár. A múzeum egy kb. egy hektáros területen, több különböző épületben van, és egy már nem élő thai művész "remekműve", 50 éven át dolgozott rajta. Ez a művész annyira híres a helyiek körében, hogy egy festménye több millió forintot ér! Ebből épiítette fel a múzeumot. Sajnos nagyon sok állatbőrt, szarvat, és egyéb részeket használt fel a műveihez, de rengeteg fát is kifaragott. Nagyon egyedi, semmihez nem hasonlítható stílusa van, bár én nem értek a művészethez, maximum egy kicsit a klasszikusokhoz. Sok esetben fallikus ábrázolásmód jellemzi, szóval elég obszcén, de mégis valahogy ámulatba ejtő, meg letaglózó.

Ezt követően egy nagy, fehér, női buddhaszobrot, és annak környezetét néztük meg. Ez a giccsparádé ismét lenyűgöző volt, pozitív értelemben. A szobor a legnagyobb női Buddha-szobor Thaiföldön,még a landoláskor is szemet szúrt a repülőről! Lifttel pedig fel lehet menni a homlokáig, ahonnan ki lehet kémlelni. Mi ezt kihagytuk.

Az este pedig kissé belevetettük magunkat a thai szórakozás egyik válfajába, hiszen ők minden év 12. teleholdjakor tartják a "loy krathong", azaz az úszó kosár ünnepét, amely legalább olyan látványos, de talán még sokkal izgalmasabb, mint egy augusztus 20-ai ünnepség Budapesten. Ilyenkor a thaiok -meg a magunkfajták- úszó kosarakat engednek a folyóra, a folyó szelleme előtt való tisztelgésből, és/vagy égő lampionokat fel az égbe (akár a légiközlekedés megbénítása árán is), és kívánnak egyet. Szoktak még körmöt, hajat beleteni a kosárba, a múltat maguk mögött hagyva ezzel. A kosárkàn mindenképp lennie kell egy gyertyànak, és három füstölőnek.Valamint esznek, petárdáznak, selfie-znek, jönnek- mennek, zenélnek, szépségversenyt tartanak környékbeli hegyi törzsi gyerekek közt, és hasonló szokványos dolgok.Jó volt egy kicsit közéjük vegyülni, látni, hogy élnek. Két napig ment a ramazuri.Másnap este volt egy hatalmas felvonulás díszes hintókkal, többszáz (ha nem ezer) felöltözltetett résztvevővel, síppal, dobbal, nádi hegedűvel. A Youtube-on lesz fent erről videó, ami némiképp átadja a hangulatot. Mi nem voltunk még pl. a rio-i karneválon, de ez életünk egyik legnagyobb élménye volt! A thaioknak nagyon fontos ez az alkalom, teljes odaadással csinálták, és mi annyira odavoltunk ettől, hogy két estén át órákig csodáltuk őket.

Amikor mi is meg akartuk venni a kosarat, a kezünkbe nyomták ingyen, mert épp arra járt a nagy fehér buddha-komplexum főszerzetese, meg egy helyi prominens személy, és talán rájuk való tekintettel adtak ajándékba dolgokat, vagy ők vették meg, ez nem derült ki. Mindenesetre mi is útjukra bocsátottuk a kosarainkat, majd felrepítettük a rizspapír-lampionunkat, és kívántunk, mert ilyenkor azt is kell ám. A lampion-eregetést egyébként Chiang Mai-ban (utunk következő állomásán) csinàlják nagyüzemben, és annak a fesztivàlnak Yi Peng a neve. Abban a városban 151 repülőjáratot töröltek, vagy módosítottak a többezer felrepülő lampion miatt! Az első kép természetesen nem a mi kosárkánkról, hanem az egyik legszebbről készült.