Kicsit motorozgattunk még az utolsó napon, felkerestünk egy-két barlangot, meg hegyet. A kilátás pazar ezekről a helyekről. és mivel mészkősziklák, a cseppkőbarlangok is csodaszépek.

A kedvenc foglalatosságunk továbbra is a minél autenktikusabb, és főleg este kinyitó piacok felkutatása, és ott a vacsora beszerzése. Az utolsó estén annyira messzire mentünk ebben a témában, hogy sikerült 200ft-ért zacskós zöld curry-t venni. És finom volt! Ezt már nem fogjuk tudni alulmúlni. Nem is akarjuk, már szinte szégyelltem odaadni érte a 20 thai baht-ot. Az egész vacsora kettőnknek 900 ft volt. A zacskó meg a PET paöack egyébként óriásprobléma Thaiföldön, a nylonzacskót is beteszik további zacskóba, és a tisztított vizet is PET palackban adják..mi ezt úgy védjük ki, hogy tudjuk thaiul: -"ne tedd bele zacskóba!", illetve egy nagy kulacsba vételezzük a tisztított vizet. A hiànyzó àsvànyi anyagokat gyümölcszabálással igyekszünk pótolni.

Újra minibusszal küzdöttünk le 200 km-t Hua hin-ig, ami 4 órába telt, de valahogy nem volt nagyon fárasztó. Ebben a tengerparti üdülőövezetben rengetegen vannak európaiak is.. Mióta megjöttünk Hua hin-be, nem telik el 100m, hogy ne látnánk egy fehér arcot. Még a Wikipédia is megemlíti, hogy skandináv nyugdíjasok előszeretettel vásárolnak itt ingatlant, a zord telet átvészelendő. Amit értünk is, meg nem is: nyilván ez itt maga a földi paradicsom egy svéd télhez képest, de hemzsegnek a hatalmas medúzák a part közelében, és 20-50km-t kell menni egy igazán szép helyig (pl. nemzeti park). Ezen kívül minden thai pozitívum  jelen van: sok piac, sok étterem, tenger gyümölcsei mindenhol, remek időjárás, kedves emberek, nagy forgalom :)), de más, számunkra izgalmas dolog nem nagyon van itt, ezért is béreltünk egy robogót egész ittlétünkre, és azzal fedezzük fel a környéket. A snorkelezésről/búvárkodásról sajnos le kell mondanunk, mert az Andamán-tenger egy pocsolya----> egy francia srác, akivel jót dumáltunk, és Komodón van búváriskolája, elmondta nekünk, hogy ebben az öbölben sehol nincs 40 m mély a víz, a látótávolság pedig konvergál a gyékényesi tóéval, azaz közel nulla. Nekem kezdő búvárként ez nagyon fontos lenne, hogy lássak is valamit, meg amíg nem vagyok teljesen biztos magamban, ne kelljen még egyéb idegesítő dologgal is foglalkoznom.

Így alternatív programok után néztünk: elsőként elpöfögtünk egy mangrove-erdőbe, ahol fából ki van építve egy ösvény, hogy a jó munkásember ne gázoljon térdig a mocsárban. Kétféle mangrove fa is nő ott, az egyiknek óriási, míg a másiknak kisebb pányvázógyökerei vannak. Az erdőben levő víz az ún. brakkvíz, mely a tenger közelségének, valamint folyóvizeknek köszönhetően édes -és sós víz keveréke. Ebben nagyon sok rákfajta él. Ebböl sikerült hármat is lencsevégre kapni.
Közben pihenünk is sokat, illetve sikerült felfedezni a világ legjobb bevásárlóközpontját, ahol nagyon jó kifőzdék vannak. Minden ugyanannyiba kerül, mint az utcán, de mégsem a kipufogófüstben, 35 fokban, különböző, fel-alá rohangáló állatok társaságában kell megenni az ételt. Ide járunk nap, mint nap. Nagyon szeretjük, mert a thai, koreai és japán konyha is felvonultatja magát.

Egyik nap újra felkerekedtünk, és nyakunkba vettük a dzsungelt. Nyugati irányba robogtunk 60 km-t, már egész közel a burmai határhoz, hogy megnézhessünk egy vízesést. Mivel Thaiföldön itt a legnagyobb esélye annak, hogy belefuss egy elefántba, útközben sok helyen ki volt írva, hogy kell viselkedni, ha elefánttal találkozunk, de a rengeteg trágyán és csapáson kívül egyetlen ormányost sem láttunk, viszont három elég nagy kígyót is, sőt, az egyiket majdnem el is ütöttük, de időben visszafordult. Sajnos ezekről nem sikerült képet készíteni, mert egyrészt menet közben láttuk, másrészt piszok gyorsan iszkol ám egy kígyó, pedig ugye lába sincsen. De tudok szolgálni egy fotóval egy kisebb gyíkról, ami szintén sebesen tud száguldani, és egy hatalmas meztelencsigáról, ami már kevésbé :)).

A vízesés neve Pala-U, ami a Kaeng Krachan nemzeti parkban, és tényleg bent a dzsungel közepén talàlható. Ilyen sűrű erdőben még nem jártunk soha.

Maga a vízesés 16 lépcsős, de csak az ötödik szintig látogatható. Rögtön a bejáratnál rengeteg pillangó várt minket, amik a napos részeken később is ott tanyáztak. Aki rajong ezekért a szépséges élőlényekért, annak ez a hely maga a kánaán. Íme a "lepkegyűjtemény":

Egyre feljebb haladva minden egyes vízesés alatti medencénél pontyrajok vártak arra, hogy etessük őket. Eleinte ezt kihagytuk, de a felső szinten, ahol már meg is mártóztunk a meglepően hideg vízben (jéé, végre valami hideg itt, ami nem klíma vagy jég), a magunknak vett, banánlevélbe csomagolt kókusztejes ragacsos rizst banánnal a közepén szépen darabonként odaadogattuk nekik. Ezután olyan jó barátok lettünk velük, hogy szó szerint a Viki lábai előtt hevertek, és nem is tágítottak, ráadásul Viki még arra is rá tudta venni őket, hogy a két lábfeje közt átússzanak. Sőt, azt is megengedték, hogy a "tokájukat" megérintsük. Nagyon barátságos (vagy iinkább éhes?) állatok voltak. Ez is egy olyan élmény volt, ami miatt órákig fent maradtunk, és örömködtünk. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire közel kerülhetek halakhoz, bár nem is terveztem. Tilos horgászni, és sokan etetik is őket, így nyilván nincs félelmérzetük. Valamiért nem sikerül videót beágyazni, így itt a link:

www.youtube.com˛/watch?v=5zqGDmLsnfc

Hazafelé még beugrottunk egy óriási termekkel, és denevércsapatokkal bíró barlangba, mely megkoronázta a napunkat, ami kellett is, mivel Viki, amiért nem jött szembe 24 elefánt az úton, kicsit csalódott volt. Én is szívesen láttam volna bármelyik irányból, csak szembe ne jöjjön.