Itt Chiang Rai-ban érdekes a domborzat: keletre minden sík, nyugatra komoly hegyláncok sorakoznak. Így igen könnyű a dolgunk: ha a hegyekbe vágyunk, csak le kell térnünk az útról a megfelelő irányba, és már kezdődik is a szerpentinezés. A 110ccm-es Honda Scoopy robogónkban csak 13000km van, így elég könnyen felmegy a dombokon, bár hosszabb távon kényelmetlen a hokedli-ülőpozíció miatt. A következő állomás a Khun Korn vízesés volt, amiről kivételesen Viki írt egy litániát, fogadjátok szeretettel:
"A Csiangraiban töltött harmadik napon ismét felültünk kedvenc Scoopynkra, hogy elvigyen minket szélsebesen egy 30 km-re a dzsungel közepén lévő útikönyvek szerint 70 méter, szerintünk 30-40 méter magasról a mélybe zúduló vízeséshez. A vízesés neve Khun Korn. Meglepő módon az eddigi 200-300 Baht-os belépő elmaradt :-). Thaiföldön egyre több turistát háborít fel az a tény, hogy a nemzeti parkokba az más országból érkezettek 200-300 Baht belépőt fizetnek fejenként, míg a helyiek 20-30 baht-ot. Mi sem tartjuk fairnek ezt a hozzáállást, hiszen Thaiföldön rengeteg turista van, sok pénzt hoznak az országba és ilyen mértékű megkülönböztetéssel kell szembesülniük, ha egy természeti csodát szeretnének megnézni. A vízeséshez egy 1,4 km-es úton lehet feljutni, de minden megtett lépés megéri. Egy ekkora mennyiségű ilyen magasról a mélybe zúduló víztömegnek hatalmas hangja és hihetetlen erős szele van. Mivel úszódresszel készültünk mondanom sem kell, a hideg víz ellenére nem hagytuk ki a vízesés alatti medencében való pancsolást. Bár pancsolásnak nem nevezném, minden erőnkkel harcolnunk kellett a víz sodrása és a nagyon erős szél ellen, hogy állva tudjunk maradni. Elképesztő élmény volt. "
Ebben a városban bőségesen lehet válogatni az érdekes templomok között, akár szín szerint is: van fehér, kék, és arany templom is. A kék templomra esett a választásunk ezúttal. Gyönyörű az épület, kívül-belül pompázatosak a részletek, festmények a falon, a szobrok, az oszlopok. Jó sok turista van mindig, és egy bazársor is odatelepült mellé, ahol kedvező áron lehet kapni dogokat, de a kedvencünk egyértelműen a kék kókuszfagyi volt kék virággal és szintén a templom színével harmonizáló ragacsos rizzsel, 400 ft--ért. És még egy pohár KÉK kókuszvizet is adtak mellé, hát elállt a szavunk. Ilyen apró örömök miatt érdemes itt lenni. Azért is tetszik ez a vidék, mert nagyon sokan saját üzlettel rendelkeznek (legyen az egy robogó, gázsütővel az oldalán), ezért szívvel-lélekkel készítik az ételeket, és pont ettől lesz annyira finom, mert benne van a szeretet. Ha pedig az ember még thaiul odaszól egy "AROY MAAK"-ot (nagyon finom), attól lesz mindenki napja még szebb.
Egy hónapja vagyunk itt, de igazából két nap volt összesen, hogy gyakorlatilag semmit nem csináltunk. Az első még Kanchanaburiban, a második itt, Chiang Raiban volt. Igazából csak enni mentünk el, de találtunk egy annyira olcsó piacot, ahol ettünk is, az odavezető úton pedig rengeteg ananászárust, hogy muszáj voltunk alaposan bevásárolni ízletes gyümölcsökből. A helyi kedvencünk a mini ananász, amiből öt darabot adnak megpucolva 200ft-ért...de sorra fedezzük fel az ismeretleneket is.
Mivel a környék -elsősorban kínai és burmai- hegyi törzseiről -és etnikai kisebbségeiről- híres, szerettünk volna megnézni egy ilyen falvat. A szállásadónk óva intett a gyűrűsnyakú nők lakta Karen falvaktól (ld. fotó), mert azokra annyian kíváncsiak, hogy ott már csak a parasztvakító üzemmód működik---a portékájuk nem rossz, szép kézműves ruhák, karkötők,stb. vannak,- de nagyon "elturistásodtak".
- Így egy másik, Akha törzsi faluba mentünk, ahol azonban egyetlen népviseletbe öltözött embert sem láttunk, ám rengeteg villát, vagy drágának tűnő házat. Ezért továbbmentünk még északabbra egy gyönyörű botanikus kerthez, 1000m tengerszint feletti magasságra Doi Tung-ba, ahol egy fahídrendszert építettek a dzsungelba 30m magasan. Sajnos -vagy szerencsére?- éppen karbantartották, így lemaradtunk róla, és hiàba is volt gyönyörű a kilátás, csalódottan tértünk haza.
De annyire belejöttünk a hegyi szerpentinezésbe, meg az etnikai csoportok felkutatásába, egyik nap elmentünk Doi Mae Salongba, mely 1400m magasan van, és az ottélő kínai népcsoportról, valamint teaültetvényeiről híres. Mi ugyan csak egy robogóval voltunk fent, de maga a hely egy motoros paradicsom. 40km-en át kanyargó, jó minőségű utak, gyér forgalom, remek kilátás. Fent a hegytetőn gyönyörű képeket lehet készíteni, lejjebb pedig kàvézgatni szintén pazar panorámával, igazi kínai ételeket kóstolni, vagy a teabokroknak örülni.
Utolsó napunkon pedig a fehér templomhoz mentünk el, erről is a Viki beszámolója következik:"
