Megérkezés

Sokat olvastunk Indonézia legnépszerűbb szigetéről, Baliról, többek között azt, hogy a világ ötödik leglátogatottabb helye, és már-már elcsépelt. De nekünk hogy is lehetne valami elcsépelt, ha még nem is voltunk ott soha? A jelenlegi vírus-parának – és az esős évszaknak - köszönhetően most sokkal kevesebben repkednek ide. A sziget maga elég nagy ahhoz, hogy ne csak a turisták által látogatott helyeket lehessen felfedezni.
A denpasar-i reptérre már előre odarendeltünk egy robogót, hogy elkerüljük a maffia-szinten, horrorisztikus áron működő taxisokat, és gyorsan meneküljünk észak felé, ahol jóval kevesebb a turista. Így is legalább 20-an próbáltak leszólítani, sőt, még egy robogóbérlős is feltétlenül ránk akart tukmálni egy motort, holott mi az előre lebeszélt robogót kerestük. 12 napra kb. 12eft-ot fizettünk, ami egy 30km-es taxiút árával egyezik meg.
Az első hotelig 18km-t kellett motorozni sötétben, és már akkor feltűnt, hogy itt aztán rendesen kell figyelni! Mindenki megy mindenfelé, elég gyorsan is hajtanak, és rengeteg jármű van.
Másnap elmentem venni egy sim-kártyát: 11 GB-ot adtak nevetséges 1300ft-ért egy hónapra, de el kellett menni a szolgáltató központjába regisztrálni az útlevéllel egy óra várakozással, mert csak azután aktiválódott az internet. Anélkül meg ugye manapság, nem egyszerű az élet (mi elsősorban tájékozódásra használjuk).

Ahol majdnem minden házban templom is van

Már ezeken a rövid utakon is feltűnt, főleg, ahogy egyre kijjebb jöttünk Denpasar-ból, hogy rengeteg, Kambodzsára, vagy Thaiföldre emlékeztető templomkerítés (?) van. Az udvarokon pedig kisebb-nagyobb szentélyek. A második szállásunk egy ilyen, tradicionális balinéz porta volt (Serongga Homestay Villa): az udvaron 4 külön funkciójú épület, egy teljesen elzárt, külön telken pedig egy saját kis templom volt. Ezek állítólag azért vannak otthon, gyakorlatilag minden háznál, mert az embereknek nincs idejük (??) elmenni a nagy templomba. A tulajdonos egy itteni fickó, Putu, aki megörökölte ezt az ingatlant, felesége pedig July, egy Celebesz szigetéről származó keresztény leány. Ők laknak itt a gyerekeikkel, és csinálják a bizniszt. Jól beszélnek angolul, és jól tájékozottak, történelemből is nagyon top-on vannak. Szívesen avattak be a helyi kultúra titkaiba is. Elmondták, hogy a bejáratnál miért van Ganésa, az elefántfejű, embertestű istenség (aki Shiva gyermeke) szobra, mire valók a különálló épületek. A konyha például azért muszáj, hogy egy teljesen külön épületben legyen, hogy ezzel is eleget tegyenek Shiva-ba, a tűz istenébe vetett hitüknek. Külön van egy ceremóniaépület, ahol csak az ünnepségeket tartják. Külön épületben lakik a férfi is. Ezeken kívül van egy vendégház, és egy raktár is. Mi a vendégházban voltunk, ahol két szoba is volt. A kert pedig telen van frangipánival, és bonsai-okkal. Ha valaki távol szeretne lenni a turistahordától,  és kicsit belelátni az igazi hindu bali-létbe (egy celebeszi keresztény lány segítségével :))), nagyon ajánlatos ide jönni Serongga-ba. Utolsó reggelünkön még egy tradícionális balinéz reggelit is kaptunk.

Kutyasétáltatás

Egyik nap megpróbáltunk kutyát sétáltatni a gyerekekkel, de a szerencsétlen kutya, Sepi, ketrecben él, nincs megnevelve, így nagyon ostoba és agresszív. Ha pórázt teszel rá, megharap, de magától nem követ, sokszor cipelni kell. Viszont maga a séta érdekes volt, beleláthattunk a vidéki bali létbe. Kókuszpálmákra felmászó, csirkét patakban belező, terhet fejükön cipelő embereket és gyönyörű rizsföldeket figyelhettünk meg. A szegény ostoba kutyáért végül a ház ura jött el, de megharapta, mert épp egy levedlett kígyóbőrrel volt elfoglalva, amikor haza akarták vinni. Miután elindultak hazafelé nagy nehezen, a kutya beugrott a patakba, mert felidegesítette magát a túloldali kacsákon is. Egyszóval kalandos lett a sétáltatás, de mi sokat nevettünk.

Tegallalang Rizsföld, a selfie-mennyország hintázó turistáknak

Serongga-tól 20 km -re van Ubud, ahol már sokkal több (értsd:rengeteg) turista van. Nem véletlenül, a közelben van a "majom-erdő", ahol rengeteg szemtelen makákó van, ezt mi ki is hagytuk. Ezen kívül még több, jelentős látványosság van. Minket a legjobban a kicsit finnesen hangzó Tegallalang rizsteraszok érdekeltek, ami tulajdonképpen egy nagy völgy, benne sok-sok pálmafával és rizzsel. Az indonézek egyébként, már amennyire mi láttuk, jobban tisztelik a környezetüket, mint a malájok, több a dzsungel, és kókuszpálmákat ültettek olajpálmák helyett. Ezek a rizsteraszok valóban káprázatosan zöldek, az ember lépten-nyomon fotózna. Mi azért sem csináltunk egy selfie-t sem, fotókat viszont igen. A helyiek tele rakták hintákkal a völgyet, amibe 3-4 eft-ért be is ülnek a turisták, felveszik a szarongot, a kalapot, kurjongatnak, és feltöltik a négyezredik ugyanolyan képet a megfelelő oldalakra. Emiatt a hely nagyot veszít bájából, pedig a látvány lélegzetelállító.

Blue Lagoon Beach

A szigeten az egyik legjobb (és Serongga-hoz közeli) sznorkelhely a Blue Lagoon Beach, kb. 20 km-re van a vendégháztól. Az egyetlen szépséghibája, hogy rengeteg szemét úszik a felszínen. Mi azért elmentünk megnézni. A parton fekete volt a homok, lévén az egész sziget vulkanikus eredetű. Hatalmas halrajokkal úszhattunk, óriási murénákat üldöztünk, szépséges korallokban gyönyöröködtünk. Sok hal annyira közel jött, hogy nekiment a kamerának. A látótávolság kifogástalan volt. Íme néhány kép:

 Az időjárás - esős évszak lévén - vegyes volt, minden délután esett az eső, ezért csak rövidebb távokra mentünk el. A környék piacait is felfedeztük, ahol az árusok fele teljesen hülyének nézett, másik felük korrekt volt (pl.ugyanazt a gyümölcsöt négyszer annyiért akarta adni a szomszéd kofa). Mivel az elmúlt hónapokban szinte senki nem akart átverni (de Vietnámban és Malajziában tényleg senki), és alkudozni sem kellett, ez elég kellemetlen tudott lenni.

Amed – minden búvár álma

Harmadik napon elrobogtunk a 60 km-re lévő Amed-ra, ami ugyan egy porfészek nagyon rossz utakkal és fekete homokos tengerparttal, de ami a felszín alatt van, mindenért kárpótol. Itt süllyedt el ugyanis 1994-ben egy vulkánkitörés következtében egy 125 m hosszú amerikai teherhajó, valamint kisebb roncsok is vannak a közelben. A helyiek még különböző szobrokat is bedobáltak a vízbe, amikre rátelepedtek a korallok, szivacsok. A legtöbb látványosság a partról is könnyen megközelíthető. A Google alaposan megtréfált minket odafelé, mert egy vulkánon akart keresztül vinni, pedig nem is volt rendes út. Emiatt még hosszabb lett az amúgy is nehéz utunk Málhás Szamárral, az itteni robogónkkal. A közelben van egy vulkán, az Agung, amire azonban nem szerettünk volna felmenni, mert 3000m magas, annyira pedig nem vagyunk elhivatottak, bár Viki meg van veszve egy aktív vulkán meghódításáért. A vulkánból levezet egy kibetonozott lávafolyó is, mely utoljára a 2017-es kitöréskor hömpölyöghetett.

Sznorkelezés 

Mivel a környék tényleg eléggé lepukkant, alig vártuk, hogy megnézzük a víz alatti világot. Először a sznorkelhelyeket fedeztük fel. Van egy japán hajóroncs, szintén közel a parthoz. Ehhez nem kell lemerülni, elég fentről nézegetni, annyira közel van a felszínhez. Mellékszezon (meg víruspara) ide vagy oda, a hajó körül nyüzsögtek a búvárok, meg a sznorkelesek. Láttunk trombitahalakat, vitorlásakat, ráját, tűzhalat. Már csak az „öregasszony-bőrös” kezünk miatt jöttünk ki a vízből. Sznorkeleztünk még a Lipah Beach-en, ahol gyönyörű korallok vannak, az áramlatokkal azonban vigyázni kell, mert nagyon erősek. Észre sem veszed, és többszáz méterrel arrébb sodornak!

A várva várt búvárkodás a Liberty Wreck-nél

Még a maláj merülésvezetőnk buzdított arra, hogy Balin mindenképpen merüljünk, még a malájok is ide járnak. Főleg az amerikai roncshoz. Amed-ben legalább 200 búvárcentrum van, mi háromhoz mentünk el árajánlatért. Végül a Google-on a legjobbra értékeltnél kötöttünk ki. A Letˆs Dive bázis egy éves, a felszerelés szinte vadiúj, az ott dolgozók fiatal helyiek. Mind jól beszélnek angolul, és odavannak a merülésért. Ezen kívül a merülés alatt egy egymillió ft-os kamerával fotóznak-videóznak, ezért végre vannak szuper képeink. Öt alkalommal merültünk alá. Volt egy hajnali is, amikor a duplafejű papagájhalakat figyelhettük meg, amik a roncsban éjszakáznak, majd napfelkeltekor előjönnek. Végre megtapasztalhattuk, milyen is az, amikor 30 méterre ellát az ember, itt már nem kellett aggódni, hogy nem látunk.Minden alkalommal a partról gyalogoltunk be a helyszínekhez. Ez után az öt merülés után teljesen megfertőzött a „búvár-láz”.Annyira más ott lent minden, mintha nem is a Földön lenne az ember. Azóta többször gondolunk rá, meg arra, hogy mennyire szeretnénk újra merülni. Ezen az utazáson már nem, hiszen eléggé közeledünk a végéhez..

Taman Tirtagangga

Utolsó, Balin töltött napunkon elmentünk egy szent forrásáról híres kertbe, ahol ápolt növényzet, és istenségek szobrai vártak minket. Valamint rengeteg turista. Hihetetlen, mennyien jönnek Balira. Talán emiatt nem is annyira varázslatos már, mint amennyire régen lehetett. Elég nehéz volt úgy fotózni, hogy ne legyen rajta senki. A kert maga gyönyörű, mindenképpen megéri elmenni.

Irány Java!

Tizenkét nap után visszavittük Denpasar-ba Málhás Szamarat, a robogót, ami egy 82 km-es út volt. A végére már eléggé kockára ültük a popónkat. De a szabadságért cserébe megérte.
Pár busz azért jár Java szigetére, az egyikkel el is mentünk a 100km-re levő kompig. A komp 130ft-ért vitt át Java szigetére. A buszállomáson át akartak verni négyszeres áron kínált jeggyel, de mi nem hagytuk magunkat. Ezen a szigeten a sok turista miatt igen változóak az árak: egyszer nevetségesen olcsók, máskor irgalmatlanul drágák. Mi ugyan mindennek utánaolvasunk, de néha így is belefutunk egy-egy kisebb átverésbe.

Banyuwangi, ahol minden utcában van egy(-két) mecset

Ismét egy remek értékelésű, de kiábrándító szállásra érkeztünk. Naponta csak 800ft-ba került, de azért reméltük, hogy nem lesz ennyire rossz. Két szoba közül választhattunk: az egyik felett építkeztek, a másiknak nem volt ablaka, és bokáig állt benne a víz. Mi az ablakost választottuk. Aludni amúgy is esélytelen volt. A muszlim vallás egyik fellegvára ugyanis éppen Banyuwangi. A hívők pedig hajnali négykor kezdik az éneket, van, hogy egészen 7-ig tolják. Nagyon hangosan. Ennyire sok és hangos mecsetet még sehol nem hallottunk, pedig január vége óta – kivéve Balit – csak muszlim országokban vagyunk. Az itt töltött három éjszakánk ennek megfelelően nem volt a legrózsásabb. Cserébe a tulaj annyira jó fej volt, hogy mindenhova elnavigált minket, és mivel ő sem szeret feleslegesen fizetni minden látnivalóért, igyekezett kikerülni minden fizetős helyet. Van egy saját farmja, ahol rengeteg rizs, gyümölcsfák, és kókuszpálmák vannak, ráadásul az egyik pontjáról Bali is látszik, oda is elvitt.

De a pánik ide is begyűrűzött

A poszt írásakor 2020. március 20-a van. Mindenki tudja, mi volt a világban ebben az időszakban, mert a csapból ez is folyik. Hát ez a rettenet elérte Indonéziát is. Innentől kezdve sorra zárták a vulkánokat, vízeséseket, nemzeti parkokat és gyakorlatilag minden látványosságot. Ezen kívül, néhány helyi ijedten nézett ránk, mint potenciális vírushordozókra. Hiába, mindenkinek nem mondhattuk el, hogy öt hónapja vagyunk Ázsiában.

A szállásadónk azért elvitt "titkos" tengerpartokra, meg kilátópontokra, amiket lehetetlen lett volna lezárni, így valamit láthattunk is a csodálatos Java-ból, és mivel jól beszélt angolul, meg nagy "mesemondó" volt, jól szórakoztunk a társaságában. Útközben egyszer még 5kg sárkánygyümölcsöt is vettünk, 200ft-ért, tehát 40ft volt egy kg! Az alábbi képek ezeken az utakon készültek, a Red Island-nél és az Ijen vulkánról.

Váratlanul vége lett a "bulinak"

Banyuwangi-ból átvonatoztunk Probolinggo-ba, melynek közelében van a Bromo nemzeti park, szintén egy tekkintélyes vulkánnal. A vonatállomás, maga a vonat meglepően tiszta volt, enni lehetett volna a padlóról, és a környezete is ápolt volt.Java fejlettsége amúgy is egy nagyon kellemes csalódás volt, az összes eddigi látott helyhez képest.
Nagyon reméltük, hogy ezt a parkot még nem zárták be. Hiába, mert ez sem volt már látogatható. Két hetünk lett volna még a hazamenetelig. Időközben azt az információt kaptuk, hogy egyre jobban korlátozzák a légiközlekedést is. Az Emirates légitársaság pedig a Dubai-Budapest járatát március 24-ével felfüggeszti. Habár mi a Scoot-tal mentünk volna haza, az április másodikai hazautunk kezdett kérdésessé válni. Sokat tanakodtunk, hogy mi legyen, ha ottrekedünk, nem fogunk tudni menni gyakorlatilag sehova, meg az öt és fél hónap alatt azért elég sok mindent láttunk...míg Viki végül megvette a március 23-ai, utolsó bp-i gépre a jegyet. Persze mi Szingapúron keresztül mentünk, jgy összesen 30 óra alatt értünk haza. A repülőtereken elég nagy tömeg volt, és rengetegeg járatot már töröltek. Nekünk sikerült Indonéziából, és Dubai-ból is az utolsó géppel eljönni. Másnap törölték az eredetileg tervezett, április 2-ai járatunkat is. A hazaút hosszadalmas volt, de zökkenőmentes. Szeretnék még írni egy összefoglaló posztot írni a közeljövőben, kicsit összehasonlítva a négy országot. A blog pedig a következő utunkkor folytatódik...